BRÉKING

Massa a 2008-as bajnoki címmel „fizetett” az életéért?

Felipe Massa 2008-ban fél percig világbajnoknak érezhette magát. A brazil azóta sosem állt ilyen közel ahhoz, hogy Forma-1-es világbajnok legyen, de lehet, ez nem is akkora baj… Ugyanis 2009-ben csodával határos módon túlélt egy olyan balesetet, ami hasonló apró véletlenen múlt, pont, ahogy a bajnoki címének elvesztése is.

szerző: Zajos Klára

Felipe Massa pályafutását még egy hollywoodi rendező sem tudta volna jobban megrendezni. A „kis” brazil Forma-1-es karriere során rengeteg drámai pillanatot élhetett meg, gondoljunk csak a 2008-as majdnem bajnoki évére, a 2009-es drámai balesetére vagy csupán a Ferrarinál elnyomva töltött öt évre Fernando Alonso mellett.

Most azonban foglalkozzunk az első két említett esettel, ugyanis végiggondolva a két eset tulajdonképpen tökéletesen kiegészíti egymást. A 2008-as bajnoki cím elvesztése Massát kétségtelenül örökre nyomasztani fogja. A brazil ott állt a diadal kapujában, és jó oka volt rá, hogy az áhított győzelmet már a kezében érezze, amikor szinte a semmiből mégis Hamilton neve került be a történelemkönyvekbe.

A pillanat, amikor a brazil megnyeri hazai nagydíját, majd azzal a tudattal áll a dobogó legfelső fokán, hogy Ő mindent megtett azért a bajnoki kupáért, de a sors mégis elvette tőle. Nem fair.

Főleg, ha hozzávesszük a 2008-as Szingapúri Nagydíjat, amikor is a Flavio Briatore - Nelsinho Piquet páros botrányos csalásra játszott, melynek végül Fernando Alonso lett a legnagyobb győztese. Amikor a „tökéletes tervet” kieszelték biztos, hogy nem számoltak vele, hogy ezzel elvehetik Felipe Massa világbajnoki trófeáját. Nem is ezért ették.

És valójában 2008-ból a mai napig ezt az egy nagydíjat emeli ki mindenki (beleértve természetesen a főszereplőt, Felipe Massát is), de mi van a másik 17 nagydíjjal? Hiszen Massa mindössze egy ponttal maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben, és egyetlen egy ponttal többet bármelyik futamon szerezhetett volna… leszámítva persze azokat, melyeket megnyert. Szóval akkor mi van a másik 11 nagydíjjal, ahol egy pontocska simán összejöhetett volna?!

Ez egy másik kérdés, szóval inkább térjünk vissza az eredeti kérdéshez. 2008-ban tehát Massa hullámvölgybe került. Talán élete legmélyebb hullámvölgyébe, amit a mai napig képtelen kiheverni.

Mondhatnánk azt, hogy 2009-es balesete is komoly hullámvölgynek értékelhető, de valójában nem. A történet végkimenetelét tekintve egyáltalán nem.

Felipe Massa a 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett majdnem halállal végződő balesetet, miután a BrawnGP-ről leszakadó rugó pont a sisakját találta el. Mondhatni egy hajszállal a szeme felett, de mégis eltalálva a fejét.

A valószínűsége annak, hogy egy ilyen baleset megtörténjen, ráadásul pont az időmérőn, ahol az autók még nem is követik szorosan egymást, szinte a 0-val egyenlő. Pont, mint annak az esélye, hogy a 2008-as Brazil Nagydíj utolsó körének utolsó méterein a pálya úgy kezd el felszáradni, hogy Lewis Hamilton egy ötödik hellyel, és 1 pontos előnnyel behúzza a bajnoki címet Massa orra előtt…

MOTORSPORT/F1 BRASIL GP

2008-ban minden rosszul alakult, míg 2009-ben minden tündérmesébe illően (leszámítva persze a baleset tényét). Mondhatnánk, hogy a sors kiegyenlítette az állást Felipe Massa életében 1:1-re. És ha így nézzük, akkor Felipe Massa tulajdonképpen örülhet is annak, hogy elvesztette a 2008-as címet, hiszen így életben maradt, és ez MINDENNÉL többet ér.

Sőt! Ha Massa 2009-ben nem szenved balesetet, akkor valószínűleg már 2010-re összeállt volna a Räikkönen - Alonso álompáros a Ferrarinál. Vagy lehet, nem. De az biztos, hogy Massa a balesetével biztosította be ferraris helyét – ami utólag visszagondolva lehet nem a legjobb forgatókönyv volt a brazil számára, hiszen Alonso mellett csak csendben meghúzhatta magát. Viszont így a brazil felépülése után is a Forma-1 tagja maradt, és ez a mai napig nem is változott.

Csak most már Massa sokkal boldogabb új csapatánál, a Williamsnél. Boldog, mert végre megbecsülik, de világbajnok már sosem lesz a Forma-1-ben. Viszont van egy csodálatos családja, és azt csinálhatja, amit szeret: versenyezhet. Szóval ezért megérte feladni a 2008-as bajnoki címet? Azt hiszem, mind egyetértünk abban, hogy PERSZE!!!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mégis lehetőséget kaphat a Forma-1-ben a franciák szuper-tehetsége a Renault-nál
Következő cikk Egy fantasztikus dokumentumfilm Ayrton Sennáról: magyar felirattal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország