Másodszor lett az év újonca a remekül kezdő F1-es pilóta

Az FIA díjátadó gáláján az év újoncát is díjazták, amit 2019 után ismét egy Forma-1-es versenyző hódított el: Oscar Piastri 2021 után nyerte el ismét ezt az elismerést.

Oscar Piastri, McLaren MCL60

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri kapta meg az év újoncának járó elismerést az FIA gáláján. Mint ismert, ezt a díjat nem csak F1-es versenyzők kaphatják meg, sőt az ezt megelőző három alkalommal nem is F1-es pilóták kapták.

Tavaly Zane Maloney az F3-as teljesítményéért kapta, azelőtt Piastri és Cunoda az első F2-es évéért. 2019-ben és 2018-ban Forma-1-es versenyzők hódították el ezt az elismerést: 2019-ben Albon, 2018-ban Leclerc.

Még több hír:

Piastri tehát „duplázni” tudott, rajta kívül csak Leclerc nyerte el kétszer az év újoncának járó díjat. A fiatal ausztrál valóban erős debütáló éven van túl, egy sprinten győzni is tudott, az egyéni pontversenyben pedig kilencedik lett:

„Nagyon jó lenne, ha úgy kezdenénk a következő évet, ahogy az ideit befejeztük. Nagyon élveztem az újonc évemet az F1-ben. Remélhetőleg ez volt karrierem utolsó újonc szezonja” – mondta Piastri, miután megkapta a díjat.

Eközben Hamilton a Red Bullról beszélt, miután átvette a díját, míg az F2-es bajnok csalódott, hogy lemaradt az F1-es ülésről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Együtt a bajnokok – Kiss Norbi Verstappennel és Hornerrel csinált közös képet
Következő cikk Ennyit érnek az F1-es csapatok 2023-ban – 3 milliárd dollár különbség az első és az utolsó között!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország