Masi szerint nincs itt szükség semmilyen szabály felülvizsgálatára

Az FIA Forma–1-es versenyigazgatója, Michael Masi szerint nincs szükség a biztonsági autós szabályok felülvizsgálatára a Toszkán Nagydíjon történt incidens után, és a versenyzők kritikáit nem tartja megalapozottnak.

Safety Car Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Safety Car Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Andy Hone / Motorsport Images

12-en kaptak figyelmeztetést a verseny utáni vizsgálatot követően a balesetért, amelyben Kevin Magnussen, Antonio Giovinazzi, Carlos Sainz és Nicholas Latifi is kiesett, és amely után piros zászlós megszakítás következett.

Miután megnevezték a 12 „bűnöst”, az FIA versenybírái megjegyezték, hogy az „incidens fő kiváltó oka az inkonzisztens gázadás és fékezés volt az utolsó kanyarban és a célegyenesben a fentebb említett pilóták által”.

A versenyt akkor vezető Valtteri Bottast felmentették, hiszen neki lehetősége van megszabni a tempót, és akkor tapos a gázba, amikor akar. Emellett még Lewis Hamilton és Charles Leclerc sem kapott figyelmeztetést, hiszen ők a második és harmadik helyen haladtak, továbbá Grosjean, Vettel és Räikkönen is megúszta, mivel ők a mezőny legvégén voltak.

Még több F1 hír:

Több pilóta, köztük Hamilton is arra utalt, hogy annak is kulcsszerepe volt a baleset kialakulásában, hogy a Safety Car nagyon későn kapcsolta le a lámpáit, mivel így a mezőny nagyon feltorlódott.

Masi még az ítélet hivatalossá tétele előtt elmondta, hogy a versenyzőknek tudniuk kellene a szabályokat. „Ez még mindig része egy most is zajló vizsgálatnak, ezért nem fogok belemenni abba, hogy ki volt a hibás” – kezdte az FIA versenyigazgatója.

„Ettől függetlenül biztosan vannak olyan tanulságok, amelyeket levonhatunk ebből az esetből, és a pilótákkal megbeszéltünk bizonyos dolgokat a péntek esti versenyzői eligazításon. Két fő pontról emlékeztettük őket.”

„Az egyik az volt, hogy ne előzzék meg a Safety Cart mielőtt elérnék a bokszbejáratnál lévő biztonsági autós vonalat. A második pedig, ami egyébként nem megszokott ennél a pályánál, az volt, hogy a vonal, amelytől előzhetnek, közel van a bokszutca kijáratához.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39 and Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39 and Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Szóval ez nem meglepetés, és már láthattunk hasonló helyzetet Bakuban is, ahol szintén nagyon hosszú az egyenes a vonalig, és a vezető autó, akinek minden joga megvan, hogy diktálja a tempót, többször is lassabban ment, hogy megpróbálja elkerülni a szélárnyék adását a mögötte lévő pilótáknak.”

Amikor megkérdezték Masit arról, hogy esetleg át kell-e vizsgálni a procedúrákat, ő azt felelte, hogy szerinte egyáltalán nincsen szükség a biztonsági autós szabályok felülvizsgálatára. Emellett elutasította azt a kritikát, hogy a Safety Car lámpái túl későn aludtak ki.

„Leegyszerűsítve, kritizálhatnak, amennyit csak akarnak. Ha megnézzük a távolságot a lámpák lekapcsolásától az előzést lehetővé tévő vonalig, akkor az valószínűleg nem tér el, sőt, még lehet, hogy hosszabb is, mint több másik helyszínen.”

„Összegezve tehát, a biztonsági autó lámpái ott kapcsolnek le, ahol, aztán bemegy a bokszutcába. Itt a világ 20 legjobb pilótája versenyez. És ahogy láthattuk ma az F3-as futamon is, nekik egy nagyon-nagyon hasonló újraindításuk volt az F1-es mezőnyéhez viszonyítva, és elég jól megoldották, balesetek nélkül” – zárta gondolatát a negatív véleményeket félresöprő versenyigazgató.


Megjelent a Le Mans-i 24 órás hivatalos teasere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardót meglepte a Renault versenyképessége
Következő cikk A Ferrari nem vár mást 2022-ig

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország