Masi értékeli, hogy Verstappen kiállt mellette

A Forma-1 menesztett versenyigazgatója mellett többen is kiálltak a sok vitát kiváltó Abu Dhabi Nagydíjon történtek után. Max Verstappen szerint Michael Masi a körülmények áldozata lett, és sajnálja, hogy elveszítette a munkáját.

Michael Masi, Race Director, walks the track

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A címvédő korábban többször is nyíltan kiállt Michael Masi mellett, akit a holtszezonban menesztett az FIA, miután megkérdőjelezhető döntéseket hozott a tavalyi szezonzáró futamon.

Mint ismert, az Abu Dhabi Nagydíj drámai végjátékot hozott, hiszen Lewis Hamilton gyakorlatilag az egész futamon az élen haladt és már-már a kezében volt a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím.

Az utolsó körökben azonban Nicholas Latifi balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót, majd Masi először úgy határozott, hogy az élen haladó Hamilton és a második Max Verstappen közé ékelődött öt lekörözött pilóta nem veheti vissza a körét, majd ezt a döntését megváltoztatta.

Még több F1 hír:

Ennek köszönhetően a hollandnak az utolsó körben lehetősége nyílt átvenni a vezetést egy sokkal frissebb gumiszetten, ami végül össze is jött neki, és megszerezte pályafutása első világbajnoki címét.

A futam után elsősorban a Mercedes kezdte nyíltan támadni Michael Masit, aki mellett többen is kiálltak, ám az FIA "engedett a nyomásnak", és úgy döntött, a 2022-es idénytől Eduardo Freitas és Niels Wittich veszik át a versenyigazgatói posztot.

Verstappen ezt követően üzent az ausztrálnak, és leszögezte, igazságtalan, hogy neki kellett elvinnie a balhét. „Nem értettünk mindig mindenben egyet, de hát ilyen a versenyzés. Mi csak jobbá akartuk tenni a sportágat“ - mondta a világbajnok a Daily Mailnek.

Még több F1 hír:

„Senki sem tökéletes, de mindig tudott a pilóták fejével gondolkodni“ - tette hozzá a holland, aki szerint Masinak nehéz örökséget kellett átvennie Charlie Whiting halála után és segítségre lett volna szüksége a versenyigazgatói pozícióban.

„Mindenkinek szüksége van segítségre. Mögöttem is ott áll a csapat és talán Michaelnek is jobb lett volna, ha egy stáb segít meghozni a döntéseket, de nem kapott erre lehetőséget. Valósággal földbe döngölték.“

„Küldtem neki üzenetet, amit nagyra értékelt és tudom, hogy nem csak én írtam neki. Nem kell mindig egyetértenünk, hiszen a végső cél, hogy jobbá és izgalmasabbá tegyük a versenyzést, aminek igazságosnak kell maradnia“ - tette hozzá Verstappen.

Régi trükknek adott új formát a Red Bull az RB18 különleges első felfüggesztésével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnél szerzett tapasztalat segítheti Bottast az Alfa Romeo felemelésében
Következő cikk Hatalmas nyomás nehezedett a Mercedesre a motorfejlesztés során

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország