Masi elmagyarázta, miért kaptak a pilóták megrovást a pólóviseletükért

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi tisztázta, hogy miért kapott négy pilóta is megrovást azért, mert pólót viseltek a Magyar Nagydíj előtti himnusz alatt.

Stefano Domenicali, CEO, Formula 1, Lewis Hamilton, Mercedes, and Sebastian Vettel, Aston Martin, Jean Todt, President, FIA, on the grid

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Carlos Sainz, Lance Stroll és Valtteri Bottas voltak azok, akiknek látogatóba kellett menniük a stewardokhoz a versenyt követően, és mindannyian ugyanazt a büntetést kapták. Ennek a megrovásnak azért van némi súlya, mivel ha még kettő, vezetéssel kapcsolatos feddést is kapnak, akkor azért már hátrasorolásos büntetés jár.

A pilóták a rajtrácsceremónia elején viselhetnek csak pólót, de azt le kell venniük a nemzeti himnusz előtt. Legtöbbjük azzal érvelt, hogy a nyüzsgésben és az esőben egyszerűen elfelejtették ezt megtenni.

Még több F1 hír:

A döntés, hogy megbüntetik azokat, akik valamilyen üzenetet hirdetnek ruházatukon, elég nagy port kavart a közösségi médiában, de Masi elmondta, hogy mindenki ismerte a szabályokat, amelyek a szezon eleje óta érvényben vannak.

„Az év elején tisztáztuk ezt. Az FIA-val és az F1-gyel abban egyeztünk meg, hogy továbbra is esélyt akarunk adni a pilótáknak, hogy megmutassák, támogatják a We Race As One kezdeményezést, de aztán a himnusznál csak a versenyzői overall lehet rajtuk.”

„Úgyhogy ez eléggé egyértelmű volt mindenkinek. Ez pedig már régóta így van, de most fordult elő először, hogy büntetést kellett kiosztani miatta négy versenyzőnek is, mert nem követték az előírásokat. Sok ember látta ezt, beleértve a média képviselőit is. Én is láttam a TV-ben.”

 

„Én szóltam a bíráknak, akik megállapították a szabályszegést, és ezért kapták a megrovást az első alkalommal.” Amikor a Motorsport.com megkérdezte Masitól, hogy nem túl erős-e, hogy ennek idővel egy rajtbüntetés is lehet a következménye, az ausztrál így felelt: „Minden büntetést az alapján kell nézni, amiért kiosztották.”

„A megrovás a legenyhébb büntetés egy sima figyelmeztetés mellett. Ez egy nem vezetéssel kapcsolatos megrovás volt, és ehhez kell még jönnie két vezetéssel kapcsolatosnak, hogy valaki rajtbüntetést kapjon, de három sima megrovás után nem jár ilyesmi” – egyértelműsített a versenyigazgató.

Vettelék tehát nincsenek nagy veszélyben ilyen szempontból, a négy fent említett pilótából háromnak azonban nagyobb gondja is lett a futam során, hiszen Bottas és Stroll balesetet okozott, Vettelt pedig utólag kizárták.

A Williams hirtelen megvált F2-es pilótájától

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen Verstappen teljesítményét méltatta: „Max szinte csodát tett”
Következő cikk A Mercedes értetlenül áll a Red Bull „furcsa” döntése előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország