Masi: egy állandó sportfelügyelői testület talán „elfogult” lenne

A Forma–1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint, ha minden helyszínen ugyanazok a sportfelügyelők lennének, akkor az idővel talán elfogultsághoz vezetne egyes pilótákkal és csapatokkal szemben, ezt pedig nyilván nem szeretné.

Masi: egy állandó sportfelügyelői testület talán „elfogult” lenne

A stewardok versenyről versenyre változnak az F1-ben, Masi azonban elmondta, hogy a különböző futamokon megforduló összes személyt tájékoztatják minden részletről és döntésről, hogy senki se maradjon le valamilyen információról.

A jelenlegi rendszer alapján ugye versenyenként rotálják a bírói testület tagjait, ez pedig Masi szerint a pilóták és csapatok érdekeit is szolgálja, mert ha nem így lenne, akkor az szerinte idővel ahhoz vezetne, hogy egyeseket elfogultsággal vádolnának meg, még ha nem is ez a helyzet.

Még több F1 hír:

„Hátra kell lépnünk, és emlékeznünk kell arra, hogy hosszú idő óta most először van igazi bajnoki csata két elképesztő versenyző és két fantasztikus istálló között. Ahogy én legutóbb láttam, egyik szabályozó testület sem népszerű a világon.”

„Nem számít, hogy bíró vagy-e, vagy hogy milyen szerepet töltesz be az adott sportban, a mi szemszögünkből mindig lesznek apró eltérések. A nap végén viszont azért vannak ott a sportfelügyelők, hogy meghozzák ezeket a döntéseket” – magyarázza Masi.

Ez a téma azért is nagyon közkedvelt manapság, mert az idei szezonban számos ellentmondásos döntés született már az F1-ben, és valamelyik fél sosem volt elégedett az adott ítélettel. Legutóbb például Brazíliában és Katarban is a rivaldafénybe kerültek a bírák.

 

Ahogy pedig az lenni szokott, egyszer a Mercedes volt elégedetlen, mert nem büntették Max Verstappent a Lewis Hamilton elleni védekező manővere miatt, majd pedig a Red Bull volt dühös, hogy Katarban a versenyzőjüket hátrasorolták a dupla sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt.

Toto Wolff azonban igyekezett megvédeni mindenkit, és elmondta, hogy versenybírónak lenni komoly nyomással is jár. „Nagyon nagy nyomás nehezedik rájuk. Nem akarom azt mondani bárkire is, hogy jó vagy rossz, mert nem akarok az ő helyükben lenni, mivel valaki mindig panaszkodni fog.”

„Versenybírónak lenni egy hivatásos munka, és rendesen meg is kell őket fizetni, a nyomást jutalmazni kell. Legyen szó egy állandó testületről vagy sem, a lehető legjobb embereknek kéne csinálniuk. Számos remek felügyelőt láttunk már, és bízom az ügyek végkimenetelében” – mondta az osztrák csapatfőnök.

Alonso szerint ezért lenne fontos a harmadik bajnoki címe

megosztás
hozzászólás
Alonso: „Räikkönennel néha azon nevetünk, hogy mennyire hamis tud lenni ez a világ”
Előző cikk

Alonso: „Räikkönennel néha azon nevetünk, hogy mennyire hamis tud lenni ez a világ”

Következő cikk

Perez elismerte, nehéz Verstappen csapattársának lenni

Perez elismerte, nehéz Verstappen csapattársának lenni
Hozzászólások betöltése