Masi: Az FIA a „hagyjuk őket versenyezni“ elvet alkalmazta a Brazil Nagydíjon

Az FIA Forma–1-es versenyigazgatója, Michael Masi szerint Max Verstappen és Lewis Hamilton Brazil Nagydíjon történt incidensnél a „hadd versenyezzenek" elvet alkalmazták.

Michael Masi, Race Director and Stefano Domenicali, CEO, Formula 1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Sok szurkolót meglepett, hogy az FIA úgy ítélte meg, hogy nincs szükség vizsgálatra, amikor Verstappen a 4-es kanyarban látszólag leszorította Hamiltont a pályáról, miközben a Mercedes pilótája megpróbálta átvenni a vezetést. Masi ezt követően mindkét csapat sportigazgatójának üzenetét meghallgatta.

Ron Meadows a Mercedestől azt sugallta, hogy Verstappen kiszorította Hamiltont a pályáról és előnyre tett szert, míg Jonathan Wheatley a Red Bulltól azt javasolta, hogy hagyják őket versenyezni.

Arra a kérdésre, hogy van-e ellentmondás más, közelmúltbeli döntésekkel, Masi megerősítette, hogy a stewardok ebben az esetben a „hadd versenyezzenek“ elvet követték. „Nem értek egyet azzal, hogy ez következetlen lenne. Megnézzük az esetet, és ahogy már sokszor mondtam korábban, az esetet az érdemi része alapján ítéljük meg, és az egészet nézzük" - mondta.

Még több F1 hír:

Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben miért alkalmazták a „hadd versenyezzenek" elvet, a következőket mondta: „Azt hiszem, ha megnézzük az autók közelségét, a kanyarcsúcsba való bejutást, a kanyar jellegét. Tény, hogy mindkét autó tovább ment, egyik autó sem vesztett pozíciót, vagy bármi ilyesmi, valószínűleg ez volt az általános megítélés.“

Amikor felvetődött, hogy Hamilton bbe tudta volna venni a kanyart, ha Verstappen nem szorította volna ki, Masi hozzátette: „Ha egy kicsit tovább megyünk, akkor adok-kapok volt, nagyjából egymás mellett vannak. Szóval azt hiszem, mindenki érdeke az volt, hogy hagyjuk őket versenyezni, szóval hagytuk őket versenyezni.“

Masi azonban megerősítette, hogy valóban fontolóra vette, hogy a fekete-fehér figyelmeztető zászlót adjanak Verstappennek az eset miatt. „Igen, biztosan megfordult a fejemben, aztán úgymond még néhányszor megnéztem, és nem állt messze a fekete-fehér zászlótól, hogy brutálisan őszinte legyek“ - tette hozzá.

Marko Wolffnak: Most versenyzünk vagy ovisat játszunk?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valóban kettős győzelmet dobott el a Mercedes?
Következő cikk Közleményt adott ki a McLaren az eladásról szóló hírekkel kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország