Masi a törölt pénteki edzések hátteréről beszélt

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi adott helyzetjelentést és egy kis betekintést abba, hogy mi zajlott a versenyirányításban a két, végül törölt szabadedzés alatt. Egyértelművé tette azt is, hogy nem az eső állta útját az akciónak, hanem a pálya fölött folyamatosan jelenlévő köd.

Equipment and rain in the pit lane

Equipment and rain in the pit lane

Steven Tee / Motorsport Images

Mondhatnánk, hogy ez várható volt, de azért arra talán mégsem számítottunk, hogy se az első, sem pedig a második szabadedzést nem fogják tudni megrendezni a Nürburgringen. A sajátos körülmények sajnos azonban ellehetetlenítették, hogy F1-es autók hajtsanak a pályára.

Nemrég az FIA versenyigazgatója, Michael Masi nyilatkozott a német Skynak a kialakult helyzet kapcsán. „Láttuk, ahogyan egész nap ki-be ment a köd a pálya felett, ezért 30 perces időközönként adtunk újabb információkat.”

Még több F1 hír:

„Összedolgozunk a helyi repülésirányítással, a helikopter pilótájával, aki az orvosi helikoptert vezeti, és csak reménykedni tudunk. Nem tudok ígérni semmit, de ezek valóban egyedi időjárási körülmények itt az Eifel-hegység régiójában!”

„Az időjárás és a nedvesség egyébként rendben van. A fő probléma az, hogy az orvosi helikopter nem tud elmenni a kórházba a köd miatt. Hiába van a TV-s helikopter a levegőben, amely a pálya körül repked, innen nem lehetséges elmenni egyik kórházhoz sem, ha valami történne, emiatt biztonsági szempontból nem indítottuk el az edzést.”

„Az előrejelzések jobbnak tűnnek a hét további részére, de már dolgozunk pár tartalékterven, ha hasonló helyzet állna elő. Tovább fogunk dolgozni az esetleges megoldásokon, és mindenkit ennek megfelelően egyszerre értesítünk majd” – zárta Masi.

Hiába nem vehetett részt élete első edzésén, Mick Schumacher mégsem csalódott.


Ilyen egy onboard kör a bahreini „ovál” vonalvezetésen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull hálás a Hondának, amiért hagytak időt az új motorszállító keresésére
Következő cikk Binotto elmondta, mikor kaphat tesztlehetőséget Schumacher

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország