Masi: A katari pálya módosításai nemsokára befejeződnek

Az FIA F1-es versenyigazgatója, Michael Masi elmondta, hogy a munka, mely során a Losail-versenypályát felkészítik a sorozat novemberi érkezésére, már majdnem befejeződött.

Losail International Circuit aerial view

Az ausztrál még a Magyar Nagydíj után rögtön ellátogatott a helyszínre Steve Nielsennel, az F1 sportigazgatójával együtt, miközben a futamrendezésről még folytak a tárgyalások. Ugyan a pályának megvan az 1-es besorolása, ettől még néhány helyen alkalmassá kellett azt tenni a jelenlegi autók számára.

A bokszbejáratot például komolyabban át kellett alakítani, miközben néhány kerékvetőre és gumifalra is ráfért némi felújítás. „A bokszbejáratot teljesen átszabják. A motorosok által használt szakaszt megváltoztatják. Ez viszont már majdnem készen van” – mondta Masi.

„A MotoGP világa teljesen más. Szóval igyekeztünk alkalmazkodni viszonylag rövid időn belül. Austin előtt újra ellátogatok majd oda, hogy megnézzem, de már majdnem minden munkálat befejeződött.” Egy olyan aszfaltcsík átalakítása, amely korábban elsősorban csak motorversenyeket rendezett, szokatlan kihívást jelent.

Még több F1 hír:

„Az egyik legfontosabb tényező nyilván a biztonság volt. Sok dupla kerékvetőt fektettek le. A pálya persze elsősorban egy motoros pálya. Ezért kellettek hurka kerékvetők, hogy az autók ne vágják le a kanyarokat belülről, a külső ívre pedig duplát helyeztünk el.”

„Emellett elég nagy számú gumifalat is le kellett fektetnünk, Tecpro-falakat az egész pálya körül. Viszont mondjuk úgy, hogy a bokszbejárat a legnagyobb igazi változtatás.” Maguk a garázsok egyébként megfelelnek az F1 követelményeinek.

„Bőven van elég. Azt hiszem 40 garázs az alapszám. Amikor ott voltam, már elkészült még tíz, szóval 50 garázs van összesen, ami biztosan elegendő lesz. A paddock is rendben van, szóval szerintem remek kis versenyt láthatunk majd” – fogalmazott a versenyigazgató.

Hamilton mindent belead

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pierre Gasly nem csak a Forma-1-ben tehetséges
Következő cikk Raikkönen csalódott a Török Nagydíj miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország