Masi: A csapatok megegyeztek abban, hogy ne a következményeket vizsgáljuk a büntetéseknél

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi azt nyilatkozta, hogy a csapatokkal már korábban megegyeztek abban, hogy a stewardok nem veszik figyelembe azt, hogy az incidenseknek milyen következményei vannak, csak azt, hogy hogyan alakult ki maga az incidens.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A stewardok a Forma-1-es Brit Nagydíjon úgy döntöttek, hogy 10 másodperces időbüntetéssel sújtják a Lewis Hamiltont a Max Verstappennel történt incidens miatt. Verstappen és a Red Bull szempontjából sajnálatos módon viszont Hamilton így is győzni tudott, míg a holland pilóta pont nélkül maradt.

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi a verseny után elmondta, a stewardok nem vehették figyelembe azt, hogy Verstappen kiesett, Hamilton pedig folytathatta, és hogy ennek hatása lehet a világbajnoki címre.

„Ez már sok-sok éve alapelv a sportban. Még az én időm előtt az FIA, az F1 és a csapatfőnökök is abban egyeztek meg, hogy nem szabad figyelembe venni a következményeket egy incidensnél. Tehát amikor egy incidenst megítélnek, akkor csak magát az incidenst veszik figyelembe, a következményeit viszont nem. És a stewardok már évek óta így tesznek.”

Még több F1 hír:

„És felülről lefelé is ezt javasolják nekik. Gondolok itt például a csapatok bevonására. Szóval a stewardok csak magát az incidenst vizsgálják, mert ha elkezdik figyelembe venni a következményeket, akkor nagyon sok változó van, és akkor már nem maga az incidens van a középpontban.”

A Red Bull menedzsmentje nem rejtette véka alá azt, hogy nem elégedettek a Hamiltonnak kiosztott büntetéssel, Helmut Marko pedig azt mondta, egy futamra szóló eltiltást érdemelne a brit versenyző. A panaszok kapcsán Masi ezt mondta:

„Szerintem ha ilyen alapon nézzük a dolgot, akkor soha nem találunk olyan büntetést, ami egy ilyen kiegyensúlyozatlanságot orvosolna. Néhány évvel ezelőtt a csapatfőnökök egyértelműen elmondták, hogy nem akarják, hogy a következményeket vegyék figyelembe, csak azt akarják, hogy a konkrét esetet vizsgálják.”

Perez Hamiltonról: „Ez már túlment a határon…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Hamilton kiesett volna, ha nem jön a piros zászló!
Következő cikk Hamiltont rasszista támadások érték, az FIA és a Mercedes is reagált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország