Más rajtszámmal indul Verstappen, ha világbajnok lesz idén

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elmondta, hogy jövőre lecseréli a 33-as rajtszámát, amennyiben idén világbajnok lesz a Forma-1-ben – visszatérne az 1-es rajtszám a száguldó cirkuszba.

Más rajtszámmal indul Verstappen, ha világbajnok lesz idén

Mint ismert, a Forma-1-ben 2014 óta állandó rajtszámokkal versenyeznek a pilóták, viszont ha megszerzik a világbajnoki címet, akkor a következő szezonban az 1-es rajtszámot is választhatják.

Lewis Hamilton a címei megszerzése után is maradt a 44-esnél, míg a hibrid-éra másik világbajnoka, Nico Rosberg közvetlenül a cím megszerzése után visszavonult, így ő sem használta az 1-est.

Még több hír:

A Brazil Nagydíj sajtótájékoztatóján a Red Bull-pilóta Max Verstappent – aki 19 pontos előnnyel rendelkezik jelenleg Hamilton előtt – megkérdezték, hogy lecserélné-e a 33-as rajtszámát az 1-esre, amennyiben megszerzi a világbajnoki címet.

A holland pilóta egyértelműen kijelentette, hogy így tenne, tehát ha új világbajnokot avatunk idén, akkor jövőre ismét visszatér az 1-es rajtszám.

„Abszolút. Mégis hány alkalommal van lehetőséged az 1-es rajtszámot az autódon viselni? Ráadásul a merchandise szempontjából is egy jó dolog, szóval okos döntés lenne lecserélni 1-esre a 33-ast.”

Hamilton: Idén a Red Bull autója a leggyorsabb...

megosztás
hozzászólás
Egyre többen írnak az Aston F1-es csapatfőnökének átigazolásáról, Szafnauer reagált!
Előző cikk

Egyre többen írnak az Aston F1-es csapatfőnökének átigazolásáról, Szafnauer reagált!

Következő cikk

Leclerc elmondta, hol lehetnek Brazíliában számításaik alapján a McLarenhez képest

Leclerc elmondta, hol lehetnek Brazíliában számításaik alapján a McLarenhez képest
Hozzászólások betöltése