Martin Brundle: "A zárt kapus F1-es futamok tönkretennék a versenyzést"

Az ex-Forma-1-es pilótából szakkommentátorrá avanzsált veterán nemtetszését fejezte ki azokról az elképzelésekről és tervekről, hogy az idei világbajnokság zárt kapuk mellett induljon újra.

A scenic view of the Barcelona pit straight

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei F1-es szezon kezdését Melbourne-re tervezték, a teljes versenyhétvégére 350 ezer rajongót vártak. Bahreinben viszont teljesen más lett volna a helyzet, ugyanis üres lelátók előtt rajtolt volna el a mezőny a korábban bevezetett óvintézkedések miatt.

Még több F1 hír:

Végül egyik futamot sem rendezték meg. Az Ausztrál Nagydíjat csupán két órával az első szabadedzés megkezdése előtt fújták le, később pedig kiderült, hogy a júniusi bakui futamig minden versenyhétvégét elhalasztanak.

A Liberty Media fejesei az FIA szakembereivel karöltve most egy teljesen áttervezett versenynaptárban gondolkodnak. Monaco bejelentette, hogy a 2020-as futamot meg sem rendezik, így leghamarabb Azerbajdzsánban kezdődhetne meg a világbajnokság, természetesen ha a koronavírus ezt engedi.

Ahhoz, hogy a legtöbb versenyt meg tudják rendezni idén, a kötelező nyári szünetet előrehozták – a csapatok szabadon dönthetnek arról egészen júniusig, hogy mikor alkalmazzák a három hetes kötelező gyárleállást. Ross Brawn pedig arról beszélt, hogy két napos versenyhétvégékkel kell számolni abban az esetben, ha három hét alatt három futamot is akarnak rendezni.

The Baku City Circuit pit straight

The Baku City Circuit pit straight

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

A Sky Sports szakkomentátora, Martin Brundle nyitott bármilyen javaslatra, azonban úgy véli, hogy egy nagyon fontos dolgot nem szabadna megengedni – ez pedig a zárt kapus versenyzés.

"Véleményem szerint úgy látszik, hogy áprilist és májust elfelejtheti mindenki a világ minden pontján. A bajnokságnak legalább 8, maximum 22 futamból kellene állnia idén, azonban ez utóbbi biztos, hogy nem fog megtörténni." – kezdte gondolatait Brundle a Sky Sports News-nak.

Az ex-F1-es pilóta szerint felelőtlenség lenne a szervezők részéről, ha úgy döntenének, hogy nézők nélkül rendeznék meg a versenyeket: "Úgy gondolom, ha a jelenlegi helyzetből felállunk és újrakezdjük a versenyzést, 16 vagy 17 versenyhétvége teljesen elképzelhető. Nagyon sűrű és gyors lesz a szezon, egy hónapban akár három vagy négy futammal, itt-ott egy hét szünettel."

"Lehet, hogy megrövidítik a versenyhétvégék hosszát a megszokott három napról két napra. Olyan pályáknak, mint Silverstone a futam megrendezése szurkolók nélkül egyszerűen lehetetlen, képtelenség ezt megtenni. Meg kell várnunk, amíg ott lehetnek nézők és utána rendesen megszervezni."

Ahhoz, hogy egyáltalán az idei világbajnokságot hivatalosan is megrendezetté lehessen nyilvánítani, összesen 8 nagydíj szükséges. Brundle rámutatott, hogy régebben az ilyen rövid versenynaptárak teljesen normálisnak számítottak.

"El tudom képzelni, hogy egy igazán jellegzetes Forma-1-es szezonunk lehet idén. Gondoljunk vissza Stirling Moss vagy Juan Manuel Fangio korszakára, akkoriban hét vagy nyolc futam volt csak a bajnokságban. Az én időmben, Michael Schumacherrel és Ayrton Sennával 15 vagy 16 nagydíjat rendeztek és senki sem érzi kevésbé meggyőzőnek az akkori nagy bajnokokat csak azért, mert kevesebb futamon érték el sikereiket." – zárta mondandóját Brundle.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden F1-est meghívtak a hivatalos virtuális Bahreini Nagydíjra – de ki fog indulni?
Következő cikk 16 éve a Forma-1-ben: Schumacher 72. győzelme, Button első F1-es dobogója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország