Marko: Zandvoort remek hely, de nem lesz sok előzés

Helmut Marko nagyon várja már a Holland Nagydíjat, hiszen Max Verstappen hazai közönség előtt versenyezhet, ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy a pálya nem alkalmas arra, hogy sok előzést hajtsanak végre rajta a pilóták.

Marko: Zandvoort remek hely, de nem lesz sok előzés

Max Verstappen a nyári szünet után azzal a reménnyel térhet vissza a Forma-1-be, hogy ledolgozza a 8 pontos hátrányát Lewis Hamiltonnal szemben, erre pedig tökéletes lehetőséget teremthet a Holland Nagydíj, ahol hazai közönség előtt versenyezhet.

Helmut Marko öreg rókának számít már a száguoldó cirkusz mezőnyében, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már volt alkalma ellátogatni a pályára évtizedekkel korábban, és emiatt nagyon lelkes a visszatéréssel kapcsolatban.

„Emlékszem, amikor Zandvoort-ban jártam 1971-ben” – jelentette ki Marko. „Mindig is a naptár fénypontja volt, nagyon szenvedélyes közönséggel” – tette hozzá a szakember, aki annak ellenére is tisztán emlékszik a pályán eluralkodó atmoszférára, hogy meglehetősen rövid ideig szerepelt a Holand Nagydíj a versenysorozatban.

Még több F1 hír:

„A versenyt nyáron tartották, szóval az időjárás rendben volt. Mindig jó volt Zandvoort-on versenyezni. Vannak szuper éttermek ott, ami szórakoztatóvá tette a dolgot” – tette hozzá a Red Bull főtanácsadója.

„Nagyon fontos az időmérő, mivel az előzés nagyon nehéz ott, a pálya nem alkalmas erre azokkal a kanyarokkal” – zárta le a gondolatait Marko, aki tehát nem sok jóval kecsegtet, már ami az előzésekben gazdag futam reményeit illeti.

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

megosztás
hozzászólás
Head a Williamsről: „Nem tudom, miért nem próbáltuk meg leigazolni Michael Schumachert…”
Előző cikk

Head a Williamsről: „Nem tudom, miért nem próbáltuk meg leigazolni Michael Schumachert…”

Következő cikk

A McLaren átlagosan 16 pontot szerzett futamonként, de még ez sem elég

A McLaren átlagosan 16 pontot szerzett futamonként, de még ez sem elég
Hozzászólások betöltése