Marko Wolffról: „Szép tőle, hogy aggódik értünk, de inkább foglalkozzon a saját csapatával!”

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy inkább hisz a Mercedes technikai igazgatójának, mint a csapatfőnökének, Wolffnak pedig azt tanácsolta, hogy ne értük aggódjon, hanem a saját csapatával foglalkozzon.

Marko Wolffról: „Szép tőle, hogy aggódik értünk, de inkább foglalkozzon a saját csapatával!”

Múlt héten a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, hogy a Mercedes már nem fogja fejleszteni a 2021-es autóját, és ehelyett a 2022-es kocsijára koncentrál. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig a Heute.at-nak azt mondta, nem hisz Wolffnak:

„Toto bejelentése hihetetlen volt. Inkább hiszek a technikai igazgatójuknak, Allisonnak, aki azt mondta, hogy jönnek még fejlesztések. Azt viszont nem gondolom, hogy rövid távon is jönnének fejlesztéseik” – nyilatkozta Marko.

Még több F1 hír:

Wolff emellett arra is utalást tett, hogy véleménye szerint a Red Bull hátránya 2022-ben akár 2 másodperces is lehet, Marko viszont azt mondta, ne aggódjon értük, és inkább foglalkozzon a saját csapatával.

„Nagyon szép tőle, hogy aggódik értünk, de talán inkább a saját csapatára kellene koncentrálnia, nem pedig ránk. Mi a 2021-es és a 2022-es évet tekintve is remek úton haladunk” – jelentette ki az osztrák.

Az Osztrák Nagydíj pénteki napján az FP1-et Verstappen révén a Red Bull, az FP2-t pedig Hamilton révén a Mercedes húzta be, az F1-es program pedig a 12 órakor kezdődő harmadik szabadedzéssel fog folytatódni.

Mazepin eltávolíthatja Steinert a Haastól?

megosztás
hozzászólás
Ricciardo csupán a 15. helyen végzett, de nem pánikol

Előző cikk

Ricciardo csupán a 15. helyen végzett, de nem pánikol

Következő cikk

Räikkönen: Meglehetősen magabiztos vagyok, de bármi megtörténhet…

Räikkönen: Meglehetősen magabiztos vagyok, de bármi megtörténhet…
Hozzászólások betöltése