Marko újra odaszúrt Pereznek: "Jót tenne neki, ha csapatot váltana..."
A Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko Gerhard Berger nyilatkozatára, melyben azt taglalja, Sergio Perez jobban tenné, ha másik csapatnál folytatná a Forma-1-ben, egyetértően reagált.
Sergio Perez egyértelműen válságon megy keresztül, Monzában, ahol mindig jól ment neki, második lett, de az után következő ázsiai kör három futamán összesen öt pontot szedett össze, ami nagyon halvány, tekintve, milyen autóban ül.
A szingapúri hétvége az egész csapatnak rosszul sikerült, Perez ott nyolcadik lett az ötödik helyen végző Verstappen mögött, azonban a holland nyert Szuzukában és Katarban, míg csapattársának nem jöttek össze a dolgok. Erre pedig már nyíltan válaszolt a McLaren felzárkózását aggódva figyelő csapat.
Max Verstappen kijelentette, szerinte Lando Norris és Oscar Piastri párosa a legjobb mögöttük, így 2024-re ébresztőt kell fújniuk, legalábbis Pereznek. A mexikóiról hétfői ServusTV-s szereplésében a volt pilóta, Gerhard Berger azt mondta, jót tenne neki, ha csapatot váltana, erről kérdezte meg az OE24 telefonon Markót:
„Perez ugyanattól szenved, amitől 2019-ben Gasly is, amikor Verstappennel összehasonlítva igen gyámoltalan volt. Ebből a szempontból Bergernek igaza van, Pereznek egy másik légkör és csapat kell. Meglátjuk, hogy a következő két verseny hogy sikerül neki, de a csapat és ő is tisztában van azzal, hogy válságban van.”
Marko azonban hangsúlyozta, azon vannak, hogy kisegítsék Perezt a gödörből: „Checónak a legjobbját kell hoznia és nem Verstappenhez mérnie magát. Ebben próbálunk neki segíteni. A csapat nem kritizálja, csak segít neki. Talán működni fog.”
Berger egyébként beszélt arról is, hogy szerinte a pilóták dolga lenne felkészülni a katarihoz hasonló hőségre. Erről ebben a cikkünkben írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.