Marko tudni véli, hogy mi lesz a Monacói Nagydíjjal

A monacói futam szervezői most úgy számolnak, hogy a szokásos nézőszám fele jelenhet majd meg a versenyen, mondta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads the field through the first corner

Joe Portlock / Motorsport Images

A globális járvány kirobbanása miatt 2020-ban elmaradt a Monacói Nagydíj, 1954 óta először. Mivel az idei naptárral kapcsolatban is vannak kérdőjelek, korábban már felröppentek a pletykák, hogy több városi pálya, köztük a hercegség is veszélyben lehet.

Ezt a hírt azonban gyorsan igyekezték is cáfolni a szervezők. „A bizonyos oldalakon és a közösségi médiában terjedő pletykák ellenére a Monacói Autóklub megerősíti, hogy a Monacói Nagydíj az eredeti terveknek megfelelően május 20. és 23. között megrendezésre kerül.”

Az F1-es futam mellett pedig a történelmi versenyt (április 23-25), valamint a május 8-ára kiírt Formula E nagydíjat is megtartják majd. Ezek után pedig az F1 egyik szóvivője szintén megerősítette a PlanetF1-nek, hogy nincs szó semmilyen törlésről.

Még több F1 hír:

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig olyan információkat hallott, miszerint csak fele annyi ember vehet majd részt az F1-es versenyhétvégén. „Azt hallottam, hogy most azon dolgoznak, hogy a futamra a normális nézőszám fele mellett kerüljön sor” – idézte őt az olasz FormulaPassion.it.

Marko Stefano Domenicali, a Forma–1 új vezetőjének munkájáról is beszélt, és megdicsérte az olaszt a 2021-es naptárral kapcsolatos munkájáért. „Az F1 új elnök-vezérigazgatója remek munkát végez a ’21-es program menedzselésével.”

„Ő a megfelelő ember a sportunk vezetésére a második koronavírussal sújtott szezonban. Elmondható, hogy igazi harcos szellemisége van.”

10 remek pilóta, akiknek sosem jött össze az F1-es siker


A '80-as évek ralibajnoksága

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton, Rosberg és Button újra egymás ellen küzdenek
Következő cikk Wolff reagált Horner kritikájára: Majd meglátjuk, ha ugyanazzal a technikával mennek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország