Marko szerint világos, miért csökkentik a DRS-zónák hosszát, és az is, hogy ki miatt

Az utóbbi két helyszínen az FIA lecsökkentette a DRS-zónák hosszát, mert úgy ítélték meg, hogy Bakuban és Miamiban is túlságosan könnyű volt előzni a tavalyi évben. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint valójában azonban őket vették célkeresztbe.

Dr Helmut Marko, Red Bull Racing Team Consultant

Az RB19-es tulajdonképpen érinthetetlen volt a szezon első öt futamán, egyik kettős győzelem követi a másikat, Max Verstappen és Sergio Perez pedig jelenleg a saját kis csatájukat vívják a világbajnoki címért.

A bikások autójának egyik lenyűgöző tulajdonsága az, hogy mindenkinél jobban ki tudják használni a nyitott hátsó szárny jelentette előnyöket, így pedig bárkit képesek állva hagyni az egyenesekben. Ezt már idén is sokszor láthattuk, de ahogy mondtuk, az utóbbi két futamon rövidítettek a zónák hosszán.

Ezt azonban a legtöbb pilóta kritikával illette, főleg azok után, hogy Azerbajdzsánban elég lapos futamot láthattunk. Marko ennek kapcsán viszont úgy véli, azért rövidítenek a zónákon, mert az ő előnyüket próbálják csökkenteni.

„Az előzés mindig is nehéz volt, de főleg akkor, ha a DRS-zónák rövidebbek. És tudjuk, hogy ez miért történik…” – nyilatkozta a Motorsport-Magazinnak az osztrák. Amikor pedig rákérdeztek nála, szerinte mindez a Red Bull hátráltatása miatt történik-e, Marko így felelt: „Pontosan.”

„Jó lenne, ha nem nyúlnának bele a dolgokba ezekkel a manipulatív trükkökkel, az pedig bizarr, hogy az összes csapat közül éppen a Mercedes nyavalyog. A Mercedesnek évekig sokkal erősebb volt a motorja, és jóval nagyobb volt a fölényük, mint most a miénk. Ha pedig zsinórban a második évben is elszúrod az autód, akkor inkább arra kéne fókuszálnod” – szólt oda Marko a csillagosoknak.

Christian Horner pedig azt nem érti, hogy a Ferrari és a Mercedes miért nem képes őket jobban megszorongatni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem a kemény gumin rajtolt Perez a miami F1-es futamon
Következő cikk Schumacher: Verstappen nem a stratégia miatt nyert, a Ferrari pocsék

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország