Marko szerint komoly gond lehet a Red Bullnak, hogy kiesett a Szingapúri Nagydíj

A bikások tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, hogy a Szingapúri Nagydíj törlésével nehezebbé vált a Red Bull helyzete, ha meg akarja nyerni az idei bajnokságot a Mercedesszel szemben.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, talks with Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Egy olyan szezonban, amikor a futamok pontos száma folyamatos kétségek között van, a Red Bullnak sikerült erős helyzetbe kerülnie, hiszen 26 ponttal vezetnek a konstruktőri bajnokságban a Mercedes előtt.

Emellett Max Verstappen is négy ponttal vezet Lewis Hamilton előtt, miután Azerbajdzsánban mindketten pont nélkül zártak, így maradt a Monacóban kialakult különbség kettejük között. Elöl lenni a szezon minden szakaszában jó dolog, de ahogy haladunk előre, egyre inkább fontos, hogy ki vezet és ki üldöz.

A vírusjárvány miatt még továbbra is nagy a bizonytalanság a naptárat tekintve, főleg a szezon második felében, ahol még több futam megrendezése is kérdéses. A Szingapúri Nagydíjnak azonban már most búcsút kellett inteni.

Még több F1 hír:

Marko szerint ez hátrányt jelent csapatának, mert egy keskenyebb, kanyargós utcai helyszínről van szó, ahol az autóik jól szoktak szerepelni, ahogyan azt már idén is láthattuk az utóbbi két versenyhétvégén. Szerinte emellett Szingapúr kiválása akár a Red Bull fejlesztési programját is átírhatja.

„Szingapúr kiesett. A fejlesztés szempontjából ez egy igen fontos döntés. Az a helyszín valami teljesen mást kíván meg a többihez viszonyítva. Így már csak egyetlen lassú pálya maradt, az pedig Budapest. Viszont az sem olyan extrém lassú, mint Szingapúr” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak.

„Hála az istennek, hogy a törlés még időben jött ahhoz, hogy változtatni lehessen a fejlesztési ütemterven. Az nyilván egy olyan pálya lett volna, amely igazán kedvezett volna nekünk, de ez már csak így megy.”

 

A Forma–1 közben továbbra is azt hangoztatja, hogy mindenképpen 23 futamos évet szeretnének lebonyolítani, a bajnokság következő megállója pedig a Francia Nagydíj lesz a jövő hétvégén.

„Franciaország ismételten egy szokatlan pálya, mivel az ottani aszfaltfelületet sehol máshol nem lehet megtalálni, és emellett egyedi kanyarkombinációk is találhatóak rajta. Azzal a hozzáállással megyünk oda, hogy mindenhol a leggyorsabbnak kell legyünk.”

„Miénk volt a legjobb autó Monacóban, Bakuban és még más pályákon is. Általában véve miénk a gyorsabb csomag. Az előnyünk azonban csak négy pont Ez nem mutatja, hogy mennyire erősek vagyunk” – zárta gondolatát Helmut Marko.

Hamilton 14 évvel ezelőtt nyert először az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Heidfeld: „A valaha volt legjobb Hamiltont látjuk”
Következő cikk Alguersuari: „10 évbe telt, mire lezártam az életem F1-es fejezetét”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország