Forma-1 Monacói Nagydíj

Marko szerint brutális összegbe fog kerülni Perez balesete

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko sem volt lenyűgözve attól, ami a futam első körében történt, és úgy véli, Sergio Perez összetört Red Bullja nagyjából hárommilliós kárt szenvedett. Ami pedig a verseny egészét illeti, attól sem volt lenyűgözve.

Marshals remove the damaged car of Sergio Perez, Red Bull Racing RB20, after an opening lap crash

Ez a Monacói Nagydíj egy hatalmas csattanással kezdődött, hiszen rögtön az első körben három versenyző is ütközött a 3-as kanyar felé menet. Ha csak a sérüléseket nézzük, akkor Perez járt a legrosszabbul, hiszen az ő Red Bullja brutális módon összetört, de a két Haas is jelentős károkat szenvedett.

A futamot követően Markót is kérdezték az esetről, az osztrák pedig megjegyezte, nem véletlen, hogy ismét Magnussen neve kerül elő. „Ez megint egy olyan incidens volt, amelyhez köze van Magnussennek. Muszáj alaposan megnézni a visszajátszásokat. Hál’ Istennek mindenki megúszta, de rendkívül kritikus helyzet volt.”

Az FIA hamar lezárta egyébként az eset vizsgálatát, a tíz büntetőpontnál járó Magnussen így tehát megúszta az esetleges eltiltást, mivel nem osztottak ki semmilyen büntetést. Perez ennek kapcsán elmondta, rendkívüli módon meglepődött a döntésen, és Marko is ugyanígy látja a történteket.

Ami viszont jobban zavarja őt, az a Perez autóját ért károk, hiszen rengeteg pénzébe fog kerülni a Red Bullnak az újjáépítés. „Először is, ez egy nagyon veszélyes eset volt, másodszor pedig két-hárommillió lehet a kár. Ez jelentős hátrányt jelent majd számunkra a költségvetési limit szempontjából.”

Markót végül még a futamról is kérdezték, ahol másik versenyzőjük, Max Verstappen egy hatodik helyet tudott hozni azok után, hogy onnan is rajtolt. A szakember sem volt lenyűgözve az izgalmaktól, vagy inkább annak hiányától, ezért változtatást javasol.

„Egyszerűen magunk mögött kell hagynunk az egészet. Nagy kár érte. Annyira jó az atmoszféra, de maga a futam viszont unalmas, mert minden a taktikázásról szól. Lehet, hogy valahol módosítaniuk kéne a pályán, hogy legyen előzési lehetőség.”

A Red Bull mellett az Alpine feje is fájhat Monaco után, hiszen két autójuk ütközött, és Pierre Gasly nagyon nem  volt elégedett...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Magnussen tudta, hogy ez csak egy módon végződhet, mégsem vett vissza
Következő cikk Ocon bejelentkezett a futam közben, elárulta, hogy hibázott-e

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország