Forma-1 Azeri Nagydíj

Marko szerint a Red Bull bedobhatja a törülközőt a McLaren ellen

A Red Bull Forma-1-es csapatának sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko szerint lehetetlen lesz a Milton Keynes-i csapatnak visszaelőznie a McLarent a konstruktőri bajnokságban.

Wissen Sie, wo Red Bull falsch abgebogen ist, Helmut Marko?

Hónapok óta először Sergio Perez teljesen főszerepet játszott egy versenyen a Red Bullnál, újra futamgyőzelemért harcolt és teljesen megérdemelten állhatott volna újra dobogóra, mielőtt az utolsó körökben összeakadt Carlos Sainzcal. A csapat így nyalogathatja sebeit, pláne, miután így elveszítették az első helyet a konstruktőrök között.

A McLaren húszpontos előnnyel vette át a vezetést, a 2014-es Ausztrál Nagydíj óta először. A hétvége egyik legikonikusabb pillanata Perez és Sainz afférja mellett Max Verstappen és Lando Norris csatája lesz – a holland a hatodik helyről az ötödikre jött előre, míg a brit a 15. helyről rajtolva a negyediken.

A futam után Helmut Marko tökéletesen összefoglalta, milyen a hangulat a Red Bullnál, aki a Sky kérdésére válaszolt, miszerint fel kell-e adniuk innentől a konstruktőri bajnokságot: „Őszinte leszek, igen. Öröm az ürömben, hogy Piastri nagyon közel van Landóhoz a pontversenyben, szóval a csapatsorrend, vagy papaja-sorrend egyáltalán nem fog tisztulni így.”

„Valahogy gyorsítani kell az autón és könnyebben kezelhetővé tenni a beállítások terén. Magabiztosak vagyunk azonban az itt látottak alapján, hogy ez sikerülhet, és önerőből meg tudjuk majd nyerni az egyéni bajnoki címet.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pontszerzés már a második futamán: Colapinto bejelentkezett egy F1-es ülésért?
Következő cikk McLaren: Piastri győzelme félig Norris érdeme

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország