Marko szerint a fiatal Montoyának bizonyítania kell

Helmut Marko szerint sok kiváló versenyzővel rendelkeznek az utánpótlás szériákban. Említést tett többek között Malone-ról, akit a fiatal Alain Prostnak tart, de Juan Pablo Montoya fiára is kitért, majd azt is hozzátette, hogy idén bizonyítaniuk kell, különben könnyen kikerülhetnek a Red Bull kötelékéből.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing with Jos Verstappen

Fotót készítette: Erik Junius

A Red Bull Racing mindig is híres volt arról, hogy remekül felkészíti a fiatal versenyzőit, hiszen számos tehetséget kineveltek az elmúlt évek során. Max Verstappen például ma már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, de a Ferrarinál versenyző Carlos Sainz is sokáig a Milton-Keynes-i alakulathoz tartozott.

Helmut Marko nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy az F1 felé tartó fiatal pilótákat igazgassa, ám a keménykezű szakember mindig nyersen kommunikál és nagy elvárásokat támaszt a juniorokkal szemben.

„Ott van a francia Isack Hadjar, akit én a kis Prostnak hívok, mert egy kicsit hasonlít Alain Prostra” jelentette ki Marko az Auto, Motor und Sportnak. „Aztán ott van Zane Maloney, egy barbadosi tehetség, és (persze) Enzo Fittipaldi.”

Még több F1 hír:

„Ők a Formula 2-ben versenyeznek nálunk, és ott kell bizonyítaniuk. A kulcs az, hogy ott következetesen az élen legyenek. A mi Liam Lawsonunk néha nem volt köztük” – utalt a másik juniorjukra Marko, aki 2023-ban Japánban bizonyíthat.

Sokan nem tudják, de az egykori kiváló Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fia is a Red Bull színeiben versenyez. Marko azonban azt is kijelentette, hogy nem lesznek türelmesek, és ha valaki nem teljesít, könnyen kikerülhet a Red Bulltól.

„Szóval széles bázisunk van. De ha, akárcsak idén, nem mutatkozik toppilóta (közöttük), akkor körülnézünk a külső piacon. És innen jött be (a képbe) Nyck de Vries is. Végső soron olyan versenyzőkre van szükségünk, akikben megvan a potenciál, hogy egy nap nagydíjat nyerjenek.”

Vége a dalnak: a Red Bull búcsút int a patinás sorozatnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff filozófiáját másolja az Alpine csapatfőnöke
Következő cikk Newey szerint itt nyújtotta a legjobbját Verstappen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország