Marko Steinerre utalt? „Kettős mércét alkalmaznak...”
Helmut Marko szerint Max Verstappen komolyan gondolja a visszavonulásával kapcsolatos kijelentéseit, azt pedig burkoltan megjegyezte, hogy kettős mércét alkalmaznak bizonyos személyek esetében.
US-Gericht weist Klage von Haas gegen Günther Steiner ab
Fotót készítette: LAT Images
Max Verstappen figyelmét a bajnoki harcon túl más események is elvonják, így például a káromkodással kapcsolatos ügye. Mint ismert, a holland versenyzőt a csúnya beszéd miatt megbüntették, amit aztán azzal „bosszult” meg, hogy szűkszavú válaszokat adott a kötelező médiaesemények során.
A háromszoros bajnok itt nem állt meg, ugyanis később kilátásba helyezte a visszavonulását, már amennyiben hasonló szankciókat kell elszenvednie, amelyeket „röhejesnek” titulált. A Red Bull részéről a főtanácsadó kommentálta az esetet, mondván, Verstappen nem blöfföl.
„Maxot komolyan kell venni” – jelentette ki Marko a Motorsport-total-nak adott exkluzív interjújában. „Nagyon sokat elért, de fontos számára, hogy az egész sportot is élvezze. Ha ezt egyre inkább elrontják neki, akkor ő olyan karakter, hogy amikor azt mondja, hogy oké, ennyi volt.”
„Ezt komolyan gondolja, de remélem, hogy a jelenlegi helyzet miatt nem igazán fog hamarosan visszavonulni” – tette hozzá a főtanácsadó, aki Max Verstappen Forma-1-es karrierjének kezdetétől támogatja a holland versenyzőt.
Marko továbbá azt sérelmezte, hogy a sorozat különböző szereplőivel kapcsolatban kettős mércét alkalmaznak, amire korábbi Haas csapatfőnök, Günther Steiner termékeny káromkodását hozta fel példaként.
Mint ismert, a Haas egykori csapatfőnöke óriási népszerűségnek örvendett a Drive to Survive című sorozatában, ahol nem egyszer a nyers és káromkodásokkal teli kifejezésmódjával vívta ki a nézők szimpátiáját.
„Igen, ez érthetetlen, és kettős mérce van” - vélekedett az osztrák. „Ráadásul Max nem egy személyre gondolt. Az autóra, egy tárgyra gondolt, méghozzá komolytalanul. Oké, talán egy délutáni sajtótájékoztatón, ha már ennyire szigorúan kell kezelni az egészet, akkor a jövőben másképp fogalmazol. De ez egyértelműen túlzás.”
Eközben Lando Norris büszkén kijelentette, hogy "okosabb és menőbb" dolgokat csinálnak, mint a Red Bull, így elsősorban ennek köszönhetik az előnyüket a bajnokságban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.