BRÉKING

Marko: Raikkönen ellen a kor, Alonso ellen a nehéz kapcsolat szólt

Helmut Marko szerint Kimi Räikkönen nem lett volna megoldás hosszú távon, míg Fernando Alonso és Sebastian Vettel kapcsolata viharos időket eredményezett volna a csapatnál. A tanácsadó úgy véli, a lehető legjobb választást hozták meg a folytatáshoz.

Räikkönen három opcióval rendelkezett 2014-re – Red Bull, Ferrari, és Lotus -, és úgy tűnik, hogy visszatér korábbi csapatához. Marko felsorakoztatta az ellenérveit mind a finn, mind Alonso esetében.

„Az alapján döntöttünk, hogy mi a legjobb számunkra hosszú távon, nem pedig az alapján, hogy mi a legjobb azonnal”- mondta Marko az O Estado de S.Paulo lapnak. „Milyen idős Kimi? 34? Daniel 24 éves. A szerződés három évre szól. Tehát Daniel volt az, aki a legjobb ígéret a csapatunknak”- jegyezte meg.

A kor mellett másik szempontot is figyelembe kellett venni. „Nem lenne könnyű menedzselni két olyan versenyzőt, mint Sebastian és Kimi. Mindkettő kötelességének érezné, hogy a legjobb legyen. És mit is várunk el Daniel Ricciardótól? Tisztában van vele”- magyarázta az osztrák. „Reméljük, 3-4 verseny után képes lesz tartani a lépést Sebastiannal. Nem azt mondom, hogy le kell győznie; azt remélem, hozni fogja azokat a pontokat, melyekre szükségünk van a konstruktőri címhez.”

Tehát a Red Bullnak nem kellett még egy Vettel, hanem egy helyettest kerestek Webber számára. „Arra van szükségünk, hogy Daniel olyan gyors legyen, mint Mark. Mark olykor ugyanazon a szinten volt, mint Sebastian – vagy még jobb. Ezt akarjuk Ricciardótól.”

Arra is van magyarázat, miért nem lett semmi Alonso érkezéséből. „Sohasem dolgoztunk Alonsóval, és ez a kombináció azt követeli meg, hogy tisztában legyél a két versenyző karakterével”- utalt az Alonso-Vettel párosra.

„Egyesek esetében lehetséges, hogy együtt tudjatok dolgozni, míg másokkal nem. Az alapján, amit Alonsóból láttunk, úgy gondoltuk, nem tudjuk kezelni a kapcsolatot”- érvelt a döntésük mellett Marko. Azt is hozzátette, hogy a jövőre érkező szabályok miatt felkészült versenyző kell, aki ismeri a csapat fejlesztéseit, és Ricciardo sok időt töltött a csapat szimulátorában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen két évre írt alá a Ferrarihoz, bejelentés ma vagy holnap?
Következő cikk Stewart: Ha Raikkönen a Ferrarihoz szerződik, Alonsónak mennie kell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország