Marko Perezről: Nem férnek bele a hibák

Sergio Perez ismét egy felemás hétvégén van túl, hiszen míg a szombati időmérő edzésen hibázott, addig vasárnap remek felzárkózást mutatott be, amelynek köszönhetően megválasztották a nap versenyzőjének. Marko arra számít, hogy Monzában jobb helyzetben lehetnek a mexikóival.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Erik Junius

Nem túlzás azt állítani, hogy a Holland Nagydíj szinte minden szempontból a Red Bull alakulatáról szólt, hiszen míg az időmérő edzésen és a futamon Max Verstappen diadalmaskodhatott, addig a nap versenyzője címet Sergio Perez kapta meg a nézőktől.

Ugyanakkor a teljes képet nézve Helmut Marko nem lehet maradéktalanul elégedett, ugyanis Perez Belgiumban is hibázott – a felvezető körén csúszott ki –, míg Hollandiában az időmérő edzésen esett ki a Q1-ből.

Helmut Marko azonban – a korábbi nyilatkozatait figyelembe véve némileg meglepően – maximálisan kitart Sergio Perez mellett, és arra számít, hogy a csapat fejlődésével párhuzamosan a pilótájuk is képes lesz magasabb szinten teljesíteni.

Még több F1 hír:

„A csapat és a pilóták teljesítménye folyamatosan emelkedik a szezon során” – jelentette ki a Red Bull főtanácsadója a Sky Sports kérdésére. „Nem engedhetsz meg magadnak hibákat, mindennek tökéletesen kell mennie.”

„Ez teszi Max teljesítményét még kivételesebbé, aki hibátlanul vezet. Remélem, hogy jobb pozícióban leszünk Monzában” – tette hozzá Marko, aki tehát bízik benne, hogy a Ferrari hazai pályáján a mexikói is képes lesz egy hiba nélküli hétvégére.

Ralf Schumacher megint kritikus volt Mazepinnel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Olasz Nagydíj menetrendje – jön a második sprint!
Következő cikk Bottas: Úgy éreztem, mintha egy kés lenne a torkomon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország