Marko: „Perez több büntetőmásodpercet kapott, mint ahány pontot szerzett”

Helmut Marko, a bikások tanácsadója rámutatott arra a „nem ideális” tényre, hogy Sergio Perez összességében több időbüntetést kapott az Osztrák Nagydíjon, mint ahány pontot végül sikerült szereznie.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Alessio Morgese

A Red Bull két igazán sikeres hazai versenyen van túl, mivel Max Verstappen révén meg tudták nyerni őket, a Mercedes pedig egyik alkalommal sem tudott igazi kihívást jelenteni számukra. A másik autónak azonban már nem alakult olyan jól a dolga.

Perez ugyanis először negyedik lett, majd egy hétre rá hatodik. Az utóbbi futamon ötödikként ment át a célvonalon, viszont kétszer is öt másodperces büntetést kapott, mert leterelte Charles Leclerc-t a pályáról.

A futamra reflektálva Marko elmondta, hogy természetesen örült annak, hogy újra domináns győzelmet arattak Verstappen jóvoltából, de Perez kapcsán már nem tudott túl sok pozitívumot mondani. „Ez volt az utóbbi három verseny csúcspontja, mert simább volt, mint a korábbiak” – idézte Marko szavait a német Sky.

Még több F1 hír:

„Max egész magabiztosan vezetett az élen. Utána még csökkentettük is a tempót kicsikét. Az egyik autónknál minden rendben volt, beleértve a pontokat is. Perez azonban több büntetőmásodpercet gyűjtött be, mint pontot, szóval az nem volt valami ideális.”

A tanácsadó szerint a csapatnak Silverstone-ban sem kell tartania már az ellenfelektől, hiába volt a brit pálya a Mercedes felségterülete az utóbbi években. „Most elképesztő magabiztossággal megyünk oda.”

„Nem kell félnünk egyetlen helyszíntől sem. Persze tudjuk, hogy a Mercedes milyen erős, ezért szorosabb csatákra is felkészültünk. Toto Wolff viccesen megjegyezte, hogy „mindenkit le akarnak mosni” Angliában, de tudja, hogy ez reálisan nem fog bekövetkezni, mert igazán nehéz lesz legyőzniük a Red Bullt.

Az Alfa Romeo szakembere is Russell remek teljesítményéről beszélt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren csapatfőnöke szerint felül kell vizsgálni a büntetőpontok rendszerét
Következő cikk A Ferrarinak nincs oka, hogy „irigykedjen” a McLaren kanyartempójára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország