Marko: Nincs ultimátum Perezzel kapcsolatban
Helmut Marko szerint semmi sem igaz abból, hogy a bajnoki második helyezés döntene Sergio Perez sorsáról, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az ő csapatukban még tetten érhető a hűség és az elismerés.
Mint arról mi is beszámoltunk, Helmut Marko a 2024-es szezon végéig a Forma-1-ben kíván maradni, eddig szól ugyanis a szerződése, és visszautasította azokat a felvetéseket, melyek szerint Horner döntene a sorsáról.
A bikások főtanácsadója ugyanakkor azt belátta, hogy a Red Bull-vezér halála óta némileg változott a csapat struktúrája, és most több a bizonytalan faktor a működésükben, mint korábban, ám ettől még a szerződéseket igenis komolyan veszik.
„Az új (Mateschitz 2022 októberében bekövetkezett halála utáni) struktúrák miatt minden más, és az emberek megpróbálják újra meghatározni a hatáskörüket. Ez mind csak spekuláció, akárcsak Perezzel kapcsolatban, nincs ultimátum.”
Marko tehát eloszlatta azokat a vélekedéseket, melyek szerint Pereznek muszáj megszereznie a bajnoki második helyet annak érdekében, hogy a csapatnál maradhasson. Az idős szakember Verstappenre is kitért, akit egyedülállónak tart.
„Túl sokat nyerünk, hihetetlen dolgok történnek, és Max Verstappen teljesítményét jobban kellene értékelni, ez rendkívüli” – utalt Marko arra, hogy a Red Bull történelmet ír ezekben a szezonokban a hollanddal a volán mögött.
„Nagyon megnyugtató, hogy még mindig van valami olyasmi, mint a hűség és az elismerés. Az első beszélgetésünk óta, amikor Max 15 éves volt, különleges kapcsolat van köztünk.”
Marko tehát azt is kijelentette, hogy a visszavonulásáról egyedül ő fog dönteni, ahhoz Christian Hornernek nem lesz semmi köze.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.