Marko: „Nincs senki, aki helyettesíteni tudná Verstappent”

Dr. Helmut Marko csak remélni tudja, hogy Max Verstappen nem dől ki a sorból, máskülönben a Red Bull igen nehéz helyzetbe kerülhet. Ebben az esetben Sergio Sette Camara ülne be a Honda motorral hajtott autóba, ami egyúttal az F1-es bemutatkozását is jelentené.

Max Verstappen and Alexander Albon, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

A Forma-1 minden bizonnyal július elején megkezdi a 2020-as szezont, zárt kapuk mögött, tehát közönség nélkül. Eredetileg az eddig bejelentett 8 európai futamot ezen rendszer mellett tervezik megrendezni, de a hírek szerint Monzában még mindig bíznak abban, hogy lehetnek nézők az Olasz Nagydíjon.

Még több hír:

A Liberty Media és az FIA, valamint a csapatok és a fogadó helyszínek a vírus miatt nagyon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be a nagydíjak ideje alatt. Ross Brawn elmondása szerint emiatt igen alacsony a valószínűsége annak, hogy bárki is fertőzötté válhat a Forma-1-ben.

Ha azonban mégis, azonnal elkülönítik a társaitól, és a körülötte lévőket is tesztek alá vetik. Emiatt a tartalékversenyzők minden eddiginél nagyobb szerepet kaphatnak. Dr. Helmut Marko a német RTL kérdésére megerősítette, hogy ki ülne be Verstappen helyére, ha valami történne.

„Nincs senki, aki helyettesíteni tudná Maxot, de itt van Sergio Sette Camara, aki mindkét csapatnál beugorhat.” - mondta a Red Bull és az AlphTauri brazil tartalékversenyzőjéről Marko, aki a GP Blog hasábjain elárulta, hogy a holland kissé aggódik.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

„Azt kell mondjam, Verstappen kissé aggódó. Volt egy pár esemény, amit terveztünk, amikor a biztonság nem volt optimális, és lemondta azokat. Ez érthető.” - nyilatkozta a 22 éves pilótáról a 77 esztendős osztrák, aki azért reméli, hogy júliusban ismét kezet rázhat a versenyzőjével.

Verstappen fejében csak az jár, hogy megszerezze az első világbajnoki címét az F1-ben 2020-ban. „A célja az, hogy egy fiatal világbajnok legyen, és kerülje a kockázatot.” - folytatta Maxról, aki a vírus miatt nagyon sok időt tölt otthon.

„A legtöbb versenyző Monacóban él, ahol a biztonsági intézkedések nagyon szigorúak voltak. Csak néhány órára hagyták el a lakásukat.” Marko régóta nem találkozott Maxxal, így még azt sem tudja, hogy milyen módon üdvözölhetik egymást.

„Még 4 hetünk van hátra Ausztriáig. Reméljük, hogy a fejlődő helyzetben kezet foghatunk majd egymással.” - fejezte be az RTL televíziónak adott interjúját a Red Bull Motorsport tanácsadója a koronavírus idején.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Ha valaki, akkor Alonso kombinálhatja az Indy 500-at a Forma-1-gyel
Következő cikk Új csomagot kap a Red Bull és a Honda az Osztrák Nagydíjra, ahol rögtön tarolhatnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország