Marko: nincs semmi különleges az autón, ezért nincsenek képek

A Red Bull idén negyedikként mutatta be a 2021-es autóját, az RB16B-t, amit Max Verstappen és Sergio Perez már pályára is vittek Silverstone-ban, azonban egyelőre képeken nem mutatták meg az újdonságot. Helmut Marko szerint erre egyszerűen nem volt idejük.

Marko: nincs semmi különleges az autón, ezért nincsenek képek

A Red Bull mindössze egy rövid videóval, és két studióképpel mutatta be a 2021-es Forma-1-es autóját, az RB16B-t. Első ránézésre nagyon nagy a hasonlóság a 2020-as és a 21-es autó között, azonban ahogyan arra a technikai elemzésünkben rámutattunk, jelentősen módosítottak az autón, hogy annak kioldják a teljes potenciálját.

Érdekes módon annak ellenére, hogy szerdán egy filmforgatási nap keretein belül vitték pályára Silverstone-ban a 2021-es autót, arról egyetlen egy képet sem adott ki a Red Bull, ami persze egyből felveti a kérdést, hogy mégis mit rejtegetnek az energiaitalosok az RB16B-vel kapcsolatban.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és sportigazgatója szerint semmit, egyszerűen nem volt idejük fotózni az új autót:

„Az időnk kicsit rövid volt ahhoz, hogy képeket készítsünk az autóról” – nyilatkozta Marko az F1-Insider-nek. „Sokkal fontosabb volt, hogy a pályán legyen az autó, mint az, hogy fotók szülessenek arról. Nincs semmi titkos dolog az autón. Nincs 6 kereke, nincs egy nagy turbina a hátulján.”

„Ez az autó a tavalyi gépünk továbbfejlesztett változata. A célunk az, hogy már az első versenytől kezdve harcban lehessünk a futamgyőzelmekért. Az első teszten Bahreinben minden olyan elem fent lesz már az autón, amit a versenyen is használni fogunk.”

Marko ennek ellenére óva int attól, hogy komolyabb következtetéseket vonjunk le a téli tesztek eredményeiből: „Tudjuk, hogy a teszteken mindenki játszik az üzemanyag mennyiségével, és a motorbeállításokkal, ezért az autók igazi teljesítményét majd csak az első versenyen láthatjuk majd.”

Új infók a 2025-től érkező motorformuláról: erősebb előzésgomb, egységes alkatrészek

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Új infók a 2025-től érkező motorformuláról: erősebb előzésgomb, egységes alkatrészek

Előző cikk

Új infók a 2025-től érkező motorformuláról: erősebb előzésgomb, egységes alkatrészek

Következő cikk

Binotto: Nem fogunk sok időt tölteni a 2021-es autónk fejlesztésével…

Binotto: Nem fogunk sok időt tölteni a 2021-es autónk fejlesztésével…
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Köles István Ákos