Marko: „nincs még semmi konkrétum” a Red Bull és a Volkswagen között

A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko nem cáfolta meg azokat az értesüléseket, hogy a Volkswagen csoport motorbeszállítói partnerségre léphet a Red Bullal 2025-től.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Sam Bloxham / Motorsport Images

A Red Bull Racing 2022-től saját maga üzemelteti majd a Honda motorjait, így biztosítják be Milton-Keynes-ben, hogy továbbra is gyári státusza maradjon a csapatnak, mivel a Red Bull véleménye szerint máshogyan nem tudnának a világbajnoki címért harcba szállni.

A Honda és a Red Bull tárgyalásának egy érdekes fejezete volt, amikor mint jövőbeni partner képbe került az Audi, a Honda pedig attól tartott, hogy a szellemi tulajdonjogai, amelyeket így átruháztak a Red Bullra, esetleg a német márkához kerülnek.

Ezt a két fél szerződése kizárja, azonban a Red Bull motorügye hétfő este az osztrák Servus TV-nél ismét előkerült, az ott vendégeskedő Helmut Marko pedig gyakorlatilag megerősítette, hogy aktív kapcsolat van a VW csoport, és a Red Bull között:

Marko azt mondta, hogy nem igazán szeretne feltételes módban beszélni erről a témáról, mert „a Red Bull már így is rengeteg céggel tárgyalt korábban”, de azt nem cáfolta, hogy a VW-pletykák légből kapott állítások lennének: „folyamatosan tárgyalunk, de nincs még semmi konkrétum a témában.”

Ahogyan arra korábban Christian Nimmervoll is rámutatott a Volkswagen csoport F1-es lehetőségeiről szóló elemzésében, a VW számára 2025 egy ténylegesen csábító dátum lehet a belépéshez.

A Red Bull azonban azzal, hogy megörökli a Honda (brit) infrastruktúrájának nagy részét, a most létrehozott Powertrains részlege képes lehet akár saját motort is készíteni, jelentette ki ismét Marko:

„A motorrészlegünk nem csak arra lesz alkalmas, hogy 2022-től saját maguk üzemeltessük az erőforrásokat, de megvannak a technikai feltételeink ahhoz is, hogy akár saját motort fejlesszünk.”

Ehhez persze a Red Bullnak is az kéne, hogy jelentősen csökkenjenek a 2025-től érkező motorformula költségei, az F1 részéről azonban Ross Brawn korábban kijelentette, hogy a tervezésnél – 2014-gyel ellentétben – most figyelembe veszik a gazdaságosságot is.

A Red Bull 2021-ben a Hondával még világbajnokságot nyerne.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez motiválta Wolffot a maradásra
Következő cikk A „morcos” Hamilton nem lehetett elégedett a szerződésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország