Marko: Newey ismét főszerepet vállal az autó fejlesztésében, akkorát nem tévedhetünk a koncepciónkkal

A Red Bull még nem tett le arról, hogy Max Verstappen 2020-ban minden idők legfiatalabb világbajnoka legyen, a cél érdekében pedig a Red Bull sztártervezője, Adrian Newey is ismét teljes gőzzel dolgozik.

Adrian Newey, Chief Technical Officer, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Total.com-nak adott interjújában árulta el, hogy Newey ismét „részletesebben” részt vesz az RB16 fejlesztésében, miután a csapat úgy érzi, hogy a szezon végéig még elkaphatják a Mercedest.

„Az egész csapat fantasztikus hangulatban van. Elképesztő dolgot vittünk véghez a Magyarországon azzal a szereléssel, majd három kiállást teljesítettünk Spanyolországban két másodperc alatt. A csapatból mindenki toppon van” – mondta Marko.

Nem véletlen, hogy Newey éppen most lett sokkal inkább a fejlesztés részese: 2021-ben a fejlesztési zsetonrendszer bevezetése miatt sokkal kisebb mozgástere lesz a csapatoknak, a költségcsökkentési szempontok miatt. „Az autók gyakorlatilag ugyanezek lesznek” – mondta Marko is.

„Ez is egy oka annak, amiért ennyire nyomjuk most a fejlesztéseket, mert azok jövőre is az autón lesznek.”

A Racing Point sikere miatt többekben felvetődött a kérdés, hogy érdemes-e átváltani a Mercedes által eddig egyedül használt alacsony rake koncepcióra, Marko ugyanakkor azt mondta, hogy egyre több mérnök ismeri be, hogy a Red Bull által használt magas rake a legjobb koncepció.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Mi is figyelemmel követjük ezt a témát, de mivel Newey hisz abban, hogy ez a legjobb megoldás, egyelőre maradunk mellette.”

„Verstappennel a top3-ban vagyunk, és a mezőny nagy részét lekörözzük, szóval annyira nagyot nem tévedhetünk a koncepciónkkal, hiszünk benne. Ezért van a technikai igazgató a csapatban, hogy meghatározza a fejlesztési irányokat.”

Legutóbb azonban a McLaren technikai izgatója, James Key nyilatkozott arról, hogy lehet, a csapata rossz utat választott azzal, hogy a Red Bul koncepcióját követte, ugyanakkor szerinte már késő lenne változtatni egy szezonra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedesnél és a Red Bullnál is felmerült Hülkenberg neve
Következő cikk Így taktikázik a Ferrari a középmezőnyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország