Marko: Nemcsak Perez hibázott, a Red Bull is

A Red Bull-főtanácsadó Helmut Marko úgy véli, nemcsak Sergio Perez hibázott a Monacói Nagydíjon, hanem a csapat is, és hiába volt jó a mexikói tempója, az időmérős baleset tönkretette Checo hétvégéjét.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Sergio Perez hétvégéjének érdemi része már az időmérő edzésen véget ért: a mexikói a Q1-ben csapta falnak az autóját, ami után már csak a kármentés lehetett a célja – ez sem sikerült, a 16. helyen intették le Monacóban.

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko a verseny után elismerte, stratégiai szempontból ők is hibáztak, így nem csak Perez számlájára írható a gyenge eredmény. De az osztrák azt is hozzátette, azért is döntöttek az esőgumikra való váltás mellett, mert már nem volt vesztenivalójuk:

Még több F1 hír:

„Ebben a helyzetben már nem számított, ezért úgy döntöttünk, kockáztatunk. Egyértelmű volt, hogy a többiektől eltérő stratégiát kell választanunk. A lágy gumin rajtolunk, aztán egy kör után felrakjuk a keményet. De sajnos ez nem jött be az ütközés miatt.”

„Remélem, a vasárnapi hibákkal ki is pipáltuk az összes hibát a szezon hátralevő részére. Nemcsak Checo hibája volt, hanem a csapaté is. Általánosságban jó volt a tempója, amikor szabad térben vezetett, de az időmérős ütközése tönkretette a hétvégéjét” – mondta Marko a Servus TV-nek.

A Red Bull kapcsán a Mercedes is megszólalt: szerintük mindenki a padlólemezükkel fog foglalkozni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a 2023-as F1-es Spanyol Nagydíj menetrendje!
Következő cikk Norris: Azt akartam, hogy Verstappen kapjon kék zászlót, imádtam volna!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország