Marko nem elégedett az AlphaTauri 2022-es teljesítményével

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megjegyezte, hogy testvércsapatuk, az AlphaTauri 2022-ben eddig nem hozta a tőlük elvárt előrelépést.

Marko nem elégedett az AlphaTauri 2022-es teljesítményével

Miközben a Red Bull a nagy szabályváltozások ellenére is az élmezőnyben tudott maradni, és jelenleg ők számítanak a bajnokság legnagyobb esélyesének, addig az AlphaTauri némileg visszaesett tavalyhoz képest.

Jelenleg ugyanis csak a nyolcadik pozíciót foglalják el a konstruktőrök között, megelőzve az Aston Martint és a Williamset. A csapatnál is tudják, hogy nem állnak jól, ezért a Francia Nagydíjon egy átfogóbb fejlesztési csomagot vittek pályára, de egyelőre az sem hozta meg nekik a várt javulást.

Ezt követően aztán Magyarországon sem kerültek be a legjobb tízbe, így már öt futam óta nem jött össze a pontszerzés, így nem véletlen, hogy Marko nyíltan kimondta: jelenleg nem felelnek meg az elvárásoknak.

Még több F1 hír:

„Az AlphaTauri csak Le Castellet-ben állt elő komoly fejlesztésekkel, korábban nem volt erre kapacitásuk. A futam is rossz volt. Gasly elvesztette pontszerző helyét egy előzés közben. Ocon pedig belement Jukiba, így az autó jelentősen megsérült. A fejlesztések viszont ettől függetlenül segítettek valamelyest, így most innen kell menniük tovább” – mondta a Motorsport-Total.com-nak.

„Egyelőre viszont nincsenek meg a középmezőnyben elért sikerek.” Pierre Gasly és az AlphaTauri számára is az Azerbajdzsánban elért ötödik hely a legjobb idei eredményük, ezt követően viszont a franciának csak egy nyolcadik pozíció a legjobbja még Szaúd-Arábiából.

Juki Cunoda esetében még az imolai hetedik helye a legjobb 2022-ben, de már hét verseny óta nem tudott a legjobb tízben végezni. Ennek köszönhetően a gárda csak 27 egységgel rendelkezik, és már csak kilenc futamuk van arra, hogy valahogyan megközelítsék vagy átlépjék a tavaly szerzett 142 pontot.


Bemutatták a Ferrari 296 GT3-at

Alonso igazi ravasz pilóta módjára tudja, hogyan járjon túl ellenfelei eszén

megosztás
hozzászólás
Az Alfa Romeónál nem foglalkoznak az Audi érkezéséről szóló pletykákkal
Előző cikk

Az Alfa Romeónál nem foglalkoznak az Audi érkezéséről szóló pletykákkal

Következő cikk

„Leclerc nincs Verstappen vagy Hamilton szintjén!”

„Leclerc nincs Verstappen vagy Hamilton szintjén!”