Marko: miért kéne aggódnunk a Mercedes miatt?

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint egyelőre messze vannak attól, hogy a Mercedes elkezdje fenyegetni a Red Bull dominanciáját a 2023-as Forma-1-es szezonban, miközben fejlesztéseket is belengetett.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes az idei legerősebb versenyét teljesítette a 2023-as Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, miután Lewis Hamilton és George Russell is felállhatott a dobogóra – Russell ráadásul csak a 12. helyről, Sergio Perez mögül rajtolt.

Bár Sergio Perezt legyőzték, Max Verstappen futamgyőzelmét egy pillanat erejéig sem veszélyeztették a Mercedesek, a W14-re Monacóban felkerülő fejlesztési csomaggal sem.

Lewis Hamilton elmondása szerint a céljuk az lesz, hogy az év végére utolérjék a Red Bullt, Helmut Marko szerint azonban egyáltalán nem kell tartaniuk a Mercedestől, és még egyébként sem kezdték meg komolyabban az RB19 továbbfejlesztését.

„Nyugodtak vagyunk” – nyilatkozta Marko a német Sky-nak a Mercedes fejlődéséről és arról, hogy a Red Bull tempója visszaeshet-e a fejlesztési verseny alatt a kisebb szélcsatornás idejük miatt.

„A hamarosan érkező fejlesztéseinken már nagyon régóta dolgozunk. Még most körönként 2-3 tizeddel gyorsabbak vagyunk, ami rengeteg.”

„A versenyen igen jó köröket futottak, miközben nekünk nem sikerült működésre bírni a kemény gumikat. Ugyanakkor ameddig ekkora előnnyel állunk az élen, nyugodtak leszünk.”

Sergio Perez szerint már a szombati időmérő után garantált volt a rossz eredménye a vasárnapi versenyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: sikeresen javítottuk az autónk potenciálját
Következő cikk Strollt arról faggatták, hogy miért nem engedte el Alonsót...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország