Marko megnevezte azt a két Red Bull-ost, akik készen állnak az F1-re

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko szerint két juniorjuk van, akik készen állnak a Forma-1-re, Daniel Ricciardóról és Mick Schumacherről pedig nem tett említést.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Továbbra is kérdésesnek tűnik, hogy maradhat-e Nyck de Vries az AlphaTaurinál, és hogy meddig. A holland versenyző F1-es pályafutása eddig nem felel meg az elvárásoknak, erről Marko is beszélt a napokban.

A 80 éves főtanácsadó azt is elmondta, hogy szerinte jelenleg két olyan versenyzőjük van, akik készen állnak a Forma-1-re, az egyik Lawson, a másik Ivasza:

Még több F1 hír:

„Két olyan versenyzőnk van, akik készen állnak a Forma-1-re: Liam Lawson és Ivasza Ajumu. És közel figyeljük De Vries fejlődését” – mondta Marko a ServusTV-nek adott interjújában.

Liam Lawson tavaly a harmadik helyen végzett a Forma-2-es bajnokságban, idén pedig a Super Formulában a második helyen áll a 21 éves új-zélandi. Ivasza Ajumu pedig tavaly debütált az F2-ben, akkor az ötödik lett, most pedig a harmadik helyen áll a japán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme az első képek Brad Pitt "Forma-1-es" autójáról
Következő cikk Günther Steinernek Hamilton és Verstappen közül kellett választania

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország