Marko megnevezte az elmúlt 10 év legjobb pillanatát

Pontosan tíz évvel ezelőtt nyitotta ki újra a kapuit az Osztrák Nagydíj Red Bull Ring név alatt, melynek apropóján Helmut Marko tekintett vissza az elmúlt évtizedre, majd megnevezte a legjobb pillanatot is ebből az időszakból.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Sam Bloxham / Motorsport Images

Mindig nagy elvárásokkal érkezik meg a Red Bull alakulata a hazai versenyére, így az Osztrák Nagydíj különleges jelentőséggel bír a csapat számára. Nem volt ez másképp 2019-ben sem, mikor is a kilencedik futamot tartották meg a Red Bull Ringen.

Abban a szezonban a Mercedes elképesztő dominanciával kezdte az idényt, hiszen az első nyolc versenyt kivétel nélkül megnyerték, ez pedig demoralizáló volt az ellenfelek és a kiélezett küzdelmet váró rajongók számára.

Aztán a soron következő kilencedik futamon érkezett Max Verstappen, aki a Red Bull Ringen megtörte a német gyártó addigi egyeduralkodását. Helmut Marko szerint ez volt az a pillanat, amely a legerősebb érzéseket váltotta ki belőle és a csapatból.

Még több F1 hír:

„Az első győzelmünk Max Verstappennel Spielbergben, 2019-ben. Ez volt az áttörés pillanata a Hondával” – jelentette ki Helmut Marko, mikor arról kérdezték, hogy melyik momentum volt az elmúlt 10 év során a legjelentősebb a számára.

Max Verstappen a spielbergi győzelmén kívül még kettő elsőséget tudhatott a neve mellett az idény végéig, a bajnoki ponttáblázatban pedig 3. helyen végzett Valtteri Bottas mögött. Abban az évben Lewis Hamilton majdnem 100 pont előnnyel lett világbajnok.

Édesapja szerint Max miatt ilyen erős csak a Red Bull

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így módosul a silverstone-i menetrend a sprintkvalifikáció miatt
Következő cikk Wolff: A szombat egyértelműen a Red Bullé, de…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország