Marko meglepetten figyelte a Ferrarit és a Mercedest a teszten

Miközben idénre szabálymódosítások is voltak annak érdekében, hogy csökkentsék az autók delfinező és pattogó mozgását, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, a probléma továbbra is fennáll egyes istállóknál.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

A tavalyi szezon első felének talán legtöbbször ismételt szavai szinte biztosan a delfinezés és a pattogás voltak, idénre azonban jelentősen javulnia kell a helyzetnek, hiszen az FIA 15 milliméterrel megemeltette a padlólemezek széleit a csapatokkal.

A bahreini teszten ennek megfelelően már jóval kevesebb problémát láttunk, mint egy éve, Marko azonban úgy véli, a kellemetlen jelenség még mindig nem tűnt el a sportágból, és szerinte a két legnagyobb riválisuknál voltak is jelei ennek.

„Meglepő módon mindkét csapat szenvedett a delfinezéstől. Később aztán finomhangolták a karosszériát, és most már működőképesnek tűnik, de vajon maximális teljesítményen mentek? Mennyi üzemanyag volt a tankban?” – tette fel a kérdést az OE24-nek.

Az tény és való, hogy például a Ferrarinál egyértelműen voltak arra utaló momentumok, hogy az autójuk még mindig pattog kicsikét, bár Charles Leclerc ennek kapcsán elmondta, hogy sokat kísérleteztek a beállításokkal, így ez főként ennek a következménye lehetett.

Marko mindezek alapján nehezen tudja belőni, mi lehet az erősorrend az idény első versenyén, és miközben magukat természetesen jónak érzi, szerinte talán a Ferrari jelenthet rájuk némi veszélyt, hiszen az olaszoknak sikerült javítani az egyenesbeli tempón.

Ami pedig a pattogást illeti, hogy tényleg eltűnt-e, vagy ha mégsem, akkor mely istállóknak okoz majd gondot, azt csak akkor fogjuk megtudni, amikor már mindenki teljes gázzal fog menni a lehető legjobb eredmény elérése érdekében, hiszen akkor már nem lesz rejtegetnivalója senkinek.

És ha már a rejtegetnivalónál tartunk, az olasz sajtó tudni véli, nagyjából mennyi üzemanyaggal körözhetett a Ferrari a teszt folyamán annak érdekében, hogy kiderítse, mikor jelentkezik náluk a komolyabb gumikopás.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ennyi üzemanyag lehetett a gumikkal kísérletező Ferrari fedélzetén a teszten
Következő cikk Alpine: „extrém” tesztelés miatt volt annyira feszes az autónk Bahreinben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország