Marko kijelentette, nyomást fognak helyezni az FIA-ra

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko arról nyilatkozott, hogy arra fogják kérni az FIA-t, hogy a hátsó szárnyak után az első szárnyak kapcsán is szigorítsanak, illetve reméli, hogy a két ausztriai versenyen is győzni tudnak.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

Az utóbbi három Forma-1-es versenyen a Red Bull Racing tudott győzni, a csapat tanácsadója, Helmut Marko pedig abban bízik, hogy „mesterötöst” tudnak szerezni, azaz a két ausztriai versenyen is diadalmaskodni tudnak.

„A csapatnál nyugodt a légkör, alig várjuk a hazai versenyeinket. Spielbergben mindig is jók voltunk. Valamilyen oknál fogva a Honda motorja mindig jobban teljesített itt, mint a Mercedesé. Talán sikerül zsinórban öt győzelmet aratnunk” – mondta az osztrák Servus TV-nek.

Még több F1 hír:

„Sergio pedig egyre jobb és jobb lesz. Már most képes Max közelében maradni, ami a többi versenyzőnek nem sikerült” – méltatta Marko az új szerzeményüket, Sergio Perezt, aki a bakui győzelme után Le Castellet-ben is dobogóra tudott állni.

Miközben a pályán komoly harc zajlik a Mercedes és a Red Bull között, a szópárbajoktól sem riad vissza a két bajnokaspiráns: a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff „szélkakasnak” nevezte a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert.

„Régebben engem ért hasonló „megtiszteltetés”, most Toto Christianra vetette rá magát” – reagált Marko a német istálló fejének szavaira.

 

Emellett azt is elárulta a tanácsadó, hogy a Red Bull nyomást fog helyezni az FIA-ra, hogy a hátsó szárnyak komolyabb szabályozását követően az első szárnyak rugalmasságát is szigorítsák.

„Ha azon a véleményen vagy, hogy egy másik csapat túl messzire ment a szabályokkal, és egy szürke zóna időközben vörössé vált, akkor azt az FIA tudomására kell hoznod, hogy tisztázzák a dolgot. Ez egy teljesen normális eljárás. Ha tisztázzák a dolgot, akkor elégedettek leszünk” – mondta Marko az F1-Insidernek a GMM hírügynökség szerint.

„Schumachernek nem szabad hagynia, hogy Mazepin provokálja!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen festéssel indul az Alfa Romeo a Stájer Nagydíjon (képek)
Következő cikk Montoya: a Mercedesnek hamar értesítenie kell Bottast a jövőjéről, hogy csökkenjen rajta a nyomás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország