Marko: „Jobb lenne, ha Massa visszavonulna…”

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója nem fogta vissza magát és azt mondta, Feliep Massának már igencsak vissza kellene vonulnia.

A brazil pilóta hosszú ideje tagja már a mezőnynek, de a súlyos balesete óta már nem teljesít úgy, mint azelőtt. A 2006-os, a 2007-es és a 2008-as szezonban versenyképes volt, és majdnem meg is nyerte a bajnokságot, de ezt leszámítva csak nehezebb évei voltak.

 

Ennek ellenére a nagy tapasztalattal bíró versenyző még mindig a rajtrács része. Tavaly úgy tűnt, hogy visszavonul, de a Williams visszahívta őt Valtteri Bottas hirtelen távozása miatt. Felipére eredetileg senki sem tartott volna igényt 2017-re, ám Sir Frank Williamsnek nem volt más választása.

Massa nem kezdte rosszul a szezont, de pár futamot követően ugyanazok a jelek mutatkoztak meg rajta, mint korábban. Mentségére szóljon, a Williams autója sem túl versenyképes, de a vezetőség sem véletlenül keres valakit helyette, ráadásul olyan nevekkel, mint Paul di Resta, Robert Kubica, vagy Pascal Wehrlein.

Massa számára kezd kellemetlen lenni a helyzet, de önszántából nem fog visszavonulni. Marko szerint azonban jobban tenné a brazil, ha végleg kilépne a sorozatból, mert amit legutóbb Japánban csinált a kék zászlónál, az több mint fájdalmas volt.

„Maxnek megvolt a tempója Hamilton ellen. Amikor a versenyzők ilyen közel vannak egymáshoz és harcolnak a győzelemért, lekörözöttként utat kell hagynod nekik. Ezen epizód nélkül izgalmas lehetett volna a végjáték.” – mondta Marko az ORF csatorna kérdésére.

Az FIA végül úgy látta, hogy Alonso volt a hibás a kék zászlós szakasznál, miközben Massát üldözte a 10. helyért. A versenybíróság szerint a spanyol egyértelműen feltartotta Hamiltont, és emiatt megrovást és 2 büntetőpontot kapott.

Massa ezzel szemben semmilyen büntetésben, vagy figyelmeztetésben nem részesült. Marko nem hagyta szó nélkül a versenyző „teljesítményét”.

„Jobb lenne, ha Massa hamarosan visszavonulna.”

Felipe azzal védekezett, hogy Suzukában a sok gyors kanyar miatt nehéz az elengedés, de semmi olyan szándéka nem volt, hogy feltartsa a társait, akik vele ellentétben a győzelemért küzdöttek.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Csapatok Williams , Red Bull Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke marko