Marko: Izgalmasabb, ha Verstappen nem az élről indul
Christian Horner már a hétvége első napján elégedetten nyilatkozott Monzában, ahol Max Verstappen a második helyen végzett a második szabadedzésen. Helmut Marko sem lehet elégedetlen az eredménnyel, utalva a különböző csapatok motorbeállításaira.

A Red Bull mindkét pilótája rajtbüntetést kap a hétvégén, ráadásul mindkét pénteki szabadedzést a Ferrari vitte, azonban a bikások nem aggódnak, hiszen abban bíznak, hogy Max Verstappen így is képes lesz vasárnap a győzelemért harcolni.
„Ha megnézzük, hogy néz ki a végsebesség, nem ugyanazokat a motorüzemmódokat használtuk" - állítja Marko a Motorsport-Magazin.com szerint. A Red Bull Racing tanácsadójának ráadásul jó érzése van Verstappen és Sergio Perez versenytempóját illetően.
„A hosszú etapunk nagyon meggyőző volt, mind a lágyak, mind a közepesek jól működnek. Elégedettek vagyunk” – tette hozzá a veterán osztrák szakember.
Marko tehát meg van győződve arról, hogy Verstappen versenyképes lesz vasárnap. „Max egyértelműen az élen lesz" - mondta határozottan az osztrák. Hozzáteszi, hogy a Red Bull nagyobb hangsúlyt fektet a hosszú etapokra, és Verstappen ott is nagyon versenyképes.
A vasárnapi rajtbüntetéssel kapcsolatban Markónak nincs sok aggodalma. „Biztosan nem akarsz változtatni Suzukában vagy Austinban" – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért döntöttek a csere mellett. Marko arra számít, hogy Monzában viszonylag könnyű lesz az előzés, és kacsintva hozzáteszi: „Nektek, újságíróknak izgalmasabb, ha nem a legelölről indulunk".
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.