Marko ismét szembement Hornerrel, ezúttal Russell kapcsán
Helmut Marko nem tervezi George Russell leigazolását, mivel a saját fiataljaikra igyekszik koncentrálni. A főtanácsadó ezzel ismét szembement Christian Horner kijelentésével.
Lando Norris, McLaren F1 Team, George Russell, Mercedes-AMG F1 Team, chat during the drivers parade
Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images
A Red Bull a Forma-1-ben számos nagy sikert maga mögött tudó versenyzőnek lehetőséget biztosított a bemutatkozásra, így Sebastian Vettel és Max Verstappen is a bikásoknak köszönhetően érhetett el világbajnoki címeket.
Most azonban Perez küszködését látva úgy tűnik, hogy nincs bevethető pilóta a Red Bullnál, ennek okán Horner azt mondta a Sky-nak, hogy Russell is szóba jöhet náluk. Marko ugyan nem zárkózott el a brit leigazolásától, inkább a saját fiataljaikra koncentrál.
„Vannak más versenyzők, tehetséges versenyzők, akiknek szintén lejárhat a szerződése” – jelentette ki Marko a Sky-nak, mikor Russell esetleges szerződéséről kérdezték, ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a saját juniorjaikra koncentrálnak.
A főtanácsadó szerint Daniel Ricciardo menesztése szintén azt mutatja, hogy a fiatalokba szeretnének invesztálni, így ezt az utat kívánják járni a jövőben is. Ezzel tehát Marko némileg szembement Horner kijelentésével, aki megkörnyékezte Russellt.
Isack Hadjar, aki jelenleg második az F2-es bajnokságban, szintén egy nagy potenciállal rendelkező fiatal, de Marko Colapinto szerződtetéséről sem tett lett, így pedig a Mercedes brit pilótája nincsen célkeresztben nála.
„George Russell egy szinten van Hamiltonnal a kvalifikáción, ha nem gyorsabb” – tért rá konkrétan a britre Marko a Motorsport.com latin-amerikai ágának nyilatkozva. „De George Russell a Mercedesszel van kapcsolatban, és most mi juniorjainkra koncentrálunk.”
Eközben Marko azt is elárulta, hogy szerinte miért léphetett meg a Red Bulltól Lando Norris Szingapúrban, ahol az egyik keveréken kiugróan jól teljesített.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.