Marko: „Ilyen feltételek mellett nem lehet vezetni”

megosztás
hozzászólás
Marko: „Ilyen feltételek mellett nem lehet vezetni”
Szerző:
2020. júl. 11. 9:44

A Red Bull Motorsport tanácsadója bár úgy gondolja, hogy Max Verstappen a világ egyik legjobbja esőben, ilyen feltételek mellett nem lehet vezetni, mint ami most van a Red Bull Ringen.

Nagy a valószínűsége annak, hogy az FP3-at törölhetik a nagy eső miatt, ami délben venné kezdetét. Az F3 mezőnye megpróbálkozott a versenyzéssel, de pár kör után be kellett fejezniük. Ilyen feltételek mellett még ki sem engedhetik az F1-es autókat.

Még több F1 hír:

Dr. Helmut Marko, az ORF kérdésére mondott pár szót, hogy mi várható a folytatásban, ami nem túl biztató, és lehetséges, hogy az időmérőt át kell tenni vasárnap reggelre, amivel változna az eredeti program. Volt már erre példa a múltban.

„Az eső folytatódik. Az FP3-ra ugyanazok a feltételek lehetnek érvényesek, mint most, de talán lehet javulás délutánra. Egyelőre ez mind homályos. Ilyen körülmények között nem lehet vezetni. Ha így esik, mint most, akkor lehetetlen megtartani az FP3-at.”

„Várnunk kell és meglátjuk, de amikor kinézek, kevés esélyt látok. Tudjuk, hogy Max a világ egyik legjobb esőversenyzője. Vasárnapra száraz időt mondanak. Nem változtatunk sokat a beállításokon, és teljes mértékben Max esős tulajdonságaira támaszkodunk.”

„Pontosan nem tudjuk, hogy mi fog történni. Tegnap 32°C volt. A versenynek körülbelül 20°C-osnak kellene lennie. Egy szerencsejáték a beállítással kapcsolatos munka, de van ebben tapasztalatunk. Remélem, hogy a megfelelő irányban játszunk majd ezzel.”

Videók a Red Bull Ringről, és a helyzetről

Ajánlott videó:

Így szakad az eső a Red Bull Ringen: ez gond (videó)

Előző cikk

Így szakad az eső a Red Bull Ringen: ez gond (videó)

Következő cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Stájer Nagydíj 2020 (LIVE)

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Stájer Nagydíj 2020 (LIVE)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Esemény Stájer Nagydíj
Csapatok Red Bull Racing Vásárlás
Szerző Hujber Dávid