Marko igen röviden közölte a hírt Albonnal a Red Bullnál

Alexander Albon elmondása szerint Dr. Helmut Marko egy elég rövid telefonbeszélgetés során mondta el számára, hogy jövőre is a Red Bull Racing istállónál maradhat Max Verstappen csapattársaként.

Alexander Albon, Red Bull Racing takes a selfie with a fan

Alexander Albon, Red Bull Racing takes a selfie with a fan

Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bullnál eredetileg Pierre Gasly lett volna Max Verstappen csapattársa az idei szezonra, de a francia végig csak szenvedett, és Marko már a téli teszteken figyelmeztette a juniort, hogy több hiba nem fog beleférni, miután kétszer is megtörte az autót, ami befolyásolta a fejlesztési tervüket. Ezzel Gasly azonnal nyomás alá került.

Még több F1 hír:

Noha Marko sokáig azt mondta, hogy Gasly az év végéig biztosan a Red Bull csapatánál maradhat, végül a nyári szünet elején bejelentették, hogy a Belga Nagydíjtól kezdődően már Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa.

A Toro Rosso újonca összességében jobb teljesítményt nyújtott, és ennek megfelelően meg is erősítették a helyét 2020-ra Verstappen mellett. Ezzel azonban nem nyugodhat meg, különösen a Red Bullnál, ahol senki sincs biztonságban. 

„Ez egy elég rövid üzenet volt, azt hiszem. Dr. Marko hívásai mindig igen rövidek. Közvetlen Austin után történt a dolog, amikor elégedett volt a versenyemmel, és igen, gyorsan elmondta, hogy megvan az ülés. Soha nem részletesek, soha nem lesznek hosszúak. Nyilvánvalóan nagyon hálás voltam.”

„Nem ünnepeltem túl sokat. A futam után elmentem Los Angelesbe, amit hívhatunk ünneplésnek is, de az már azelőtt be volt tervezve, hogy megkaptam a híreket. Semmi különlegeset nem csináltam. Ott volt a családom velem, így ez egy mindenki számára szép pillanat volt.”

„Hogy őszinte legyek, nem tudtam, hogy mikor fogják meghozni a döntést. Csak a versenyekre koncentráltam, és meggyőződtem arról, hogy elégedettek legyenek velem. Azt hiszem, ez volt a fontos, és csak megpróbáltam megmutatni, hogy lépéseket teszek meg előre, és amikor felhívtak, tudtam, hogy mi a helyzet.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton győzelmével zárul az idény?
Következő cikk Räikkönen szerint jó ötlet a háromnapos hétvége 2020-ra, de csak emiatt nem fog maradni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország