Marko: Hülkenberg 3 verseny alatt nem tudott számunkra értékes tapasztalatot gyűjteni

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ismét kijelentette, hogy Sergio Perez Mercedes motorokkal kapcsolatos tapasztalata döntőnek bizonyult a Red Bull pilótaválasztása során, és azt is elmondta, pontosan mit várnak el tőle.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Sergio Perez hamarosan megkapja Forma-1-es karrierjének második legnagyobb esélyét, miután a Red Bull őt igazolta le Alex Albon helyére, miután elmondásuk szerint Perez teljesítményét „nem lehetett nem figyelembe venni.”

A Motorsport-Total.com-nak adott exkluzív interjújában Helmut Marko ismét elmondta, hogy nem csak a mexikói pilóta tempója volt fontos szempont számukra.

„Természetesen az első dolog, amiről beszéltünk, az az elképesztő ív, ahogyan nőtt a formája” – mondta Marko. „Szerintem egyértelműen ez volt a legjobb szezonja, mióta a Forma-1-ben versenyez, de ez csak egy dolog.”

„A másik: azon a futamon, amit végül megnyert, Russell sem közelített hozzá olyan mértékben, annak ellenére, hogy jobb gumijai voltak. Abban, hogy megbecsülje mások tempóját, hogy éppen csak kellően gyorsan vezessen, a gumik túlterhelése nélkül, ez az, amiben Perez bizonyította az utóbbi versenyeken, hogy milyen jó. Volt egy pár balszerencsés versenye is, például amikor kiesett a harmadik helyről Bahreinben.”

Még több F1 hír:

„És persze ott van az a tény is, hogy több szezont is a Mercedes motorjaival teljesített, mindent tud annak a vezethetőségéről, kezelhetőségéről. Ez mind mellette szólt.”

„Hülkenberg legutóbb a Renault-nál ment. A három, Mercedes-motorral teljesített futamát nem igazán lehet felhasználni, mivel azzal volt inkább elfoglalva, hogy alkalmazkodjon az autóhoz, és nem az adatok gyűjtésével.”

Marko elmondása szerint a Red Bullnak erősebb pilótafelállással kellett nekivágnia a 2021-es évnek, hogy vissza tudják tartani az egyre nagyobb veszélyt jelentő McLarent és Renault-t, de a Mercedes elleni harcban is jól járnak ezzel.

„Azt kell hinnünk, hogy a McLaren tesz majd egy lépést előre a Mercedes-motorral, a Renault és a Ferrari pedig szintén zárkóznak majd. Ha öt tizedet kapsz az időmérőn, akkor nem negyedik leszel, hanem hetedik vagy nyolcadik. Emiatt pedig használhatatlan leszel a csapat számára, olyan értelemben, hogy nem használhatnak téged stratégiai játszmákra.”

„Abu-Dhabiban a Mercedes semmit sem tudott kezdeni a stratégiával, vagy csak komoly kockázatok árán. Bottasnak kellett volna lágyakat felraknia, de akkor visszaesett volna Albon mögé, és azon a pályán híresen nehéz előzni.”

 

„Mivel Albon jó versenyt futott, és közel tudott maradni a Mercedesekhez, ezért nem alkalmazhatták a szokásos taktikájukat. Mi jövőre újra világbajnokokká akarunk válni, ezért egy erős párosra van szükségünk, hogy minden stratégiai kártyát ki tudjunk játszani” – ecsetelte Marko.

A Red Bull nem várja azt Pereztől, hogy megjön a csapathoz, és egyből elkezdi legyőzni Verstappent, de azt szeretnék, ha közel tudna lenni hozzá. „Pereznek támadó közelségben kell lennie Maxhoz képest a futamon. Az időmérőn majd meglátjuk, mert ott még senki sem tudta elérni az ő szintjét.”

„Olyan két tized lenne a jó, valahol azon a környéken, vagy talán még kevesebb. Muszáj, hogy két pilótával mehessünk a Mercedes ellen. Arra számítok, hogy ismét velük fogunk küzdeni. Ha Bottasnak nincs olyan rossz napja, mint mondjuk Bahreinben, akkor remekül tölti be a szerepét. Mi is ugyanezt várjuk Pereztől” – hangsúlyozta a bikások tanácsadója.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Tost nem sajnálja a Red Bullnál megbukott pilótákat
Következő cikk Magnussen: az apa-fia Le Mans megvalósítása sokkal trükkösebbé vált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország