Marko: ez túl könnyű volt Max számára

A Red Bull tanácsadója a Belga Nagydíj után elmondta, magabiztosan várták a futamot és remélték, hogy a regnáló világbajnok a rajtbüntetés ellenére is jó eredményt tud elérni, de még annál is gyorsabb volt, mint amit vártak.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates on arrival in Parc Ferme

Max Verstappen a tizennegyedik helyről rajtolva is tükörsima győzelmet aratott Spa-Francorchamps-ban, aminek köszönhetően immáron 93 pontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát és robog zsinórban második világbajnoki címe felé.

Azt persze már a hétvége korábbi részében is lehetett látni, hogy a holland mindenkihez képest pokolian gyors, de arra még a Red Bullnál sem számítottak, hogy ennyire sima győzelmet arathat a futamon.

A címvédő már 18 kör után az első helyen haladt, persze nagy segítségére volt az előre jutásban, a Latifi és Bottas balesete miatt elrendelt biztonsági autós szakasz is. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is arról beszélt, hogy ez gyorsabb volt, mint amit vártak.

Még több F1 hír:

„Magunk is meglepődtünk, hogy Max milyen könnyen, körönként másfél másodperccel tudott elhúzni a mezőny többi tagjától. Ez túl könnyű volt számára“ - nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

A Milton Keynes-i alakulat gyakorlatilag már az első bokszkiállás után figyelhetett arra, hogy megóvja az erőforrást és a további alkatrészeket, de Verstappen ezzel együtt is nagyon magabiztosan húzta be idénybeli kilencedik sikerét.

„Őszintén szólva, nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy ennyire könnyen sikerül az élre kerülnie, de egyszerűbb volt, mint gondoltuk“ - mondta Marko, immáron a Sky riporterének.

 

„Ez Max hihetetlen magabiztosságának és klasszis képességeinek a kombinációja miatt volt lehetséges. A Honda motor megbízható, abszolút képes lépést tartani a legerősebb erőforrásokkal, és a futóművet is egyre jobban értjük. Közelebb kerültünk a súlyhatárhoz, az abroncsokat is optimálisan használjuk, szóval minden klappol“ - magyarázta az osztrák.

A Milton Keynes-i alakulat a konstruktőrök versenyében is robog a bajnoki cím felé, de Marko egy másik célt is megfogalmazott. „Az a célunk, hogy a Forma-1-es világbajnokságok történetében először az első és a második helyet is megszerezzük, hiszen ez eddig még nem sikerült“ - szögezte le a tanácsadó.

Rendkívül váratlan fordulatok jöhetnek az F1-es pilótapiacon, a Red Bullt már értesítették is

megosztás
hozzászólás

Binotto a Red Bullra gyanakszik: mégis hogyan képesek erre?

Reményvesztett Ferrari: nem csak Spa vonalvezetése miatt voltunk ekkora hátrányban a Red Bullhoz képest

Feliratkozás