Marko: Ez az előnyünk a Mercedesszel szemben!

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, hogy a csapata legnagyobb előnye a Mercedesszel szemben az, hogy míg az ő kocsijuk rögtön versenyképes, addig a német istállónak kísérleteznie kell.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, 3rd position, crosses the line for victory to cheers from his team on the pit wall

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Elégedetten várhatja az Osztrák Nagydíjat a Red Bull Racing, ugyanis azt utóbbi négy versenyen győzni tudtak, ennek köszönhetően pedig Max Verstappen 18, a Red Bull pedig 40 pontos előnyre tett szert a pontversenyben.

A Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval a RacingNews365 készített interjút, amelyben az osztrák elmondta, hogy a nyári szünetig fogják fejleszteni a 2021-es autójukat, és örül annak, hogy Wolff aggódik miattuk.

„Jó dolognak tartom, hogy Toto Wolff aggódik a jövő évi autónk miatt. Természetesen a nyári szünetig fogjuk fejleszteni a kocsinkat. Mindig is ez volt a célunk, a 2022-es autónk fejlesztése pedig sosem volt negatív hatással a programunkra.”

Még több hír:

Marko azt is kiemelte, hogy meg akarják ragadni a lehetőségeiket, nem akarnak úgy járni, mint a BMW 2008-ban, amikor Robert Kubicával harcban voltak a VB-címért, de túl korán álltak át a 2009-es autójukra.

„Folytatjuk a kocsink fejlesztését, mert esélyünk van a világbajnoki címre. Láttuk, mi történt a BMW-vel 2008-ban: Robert Kubicáé volt a leggyorsabb autó, de a csapat 2009-re koncentrált. A Forma-1-ben viszont minden lehetőséget meg kell ragadni.”

„Megvan a kellő kapacitásunk, és korán elkezdtük a 2022-es koncepciónk kidolgozását. A szezon második felében jönnek a fejlesztések a mostani kocsinkra, de a szélcsatornában történő fejlesztési munka már mögöttünk van.”

A Red Bull a közelmúltban gyors és lassú pályákon is győzni tudott, és véleménye szerint az a legnagyobb előnyük, hogy sokoldalú a kocsijuk, míg a Mercedesnek néha kísérleteznie kell.

 

„Általánosságban az az előnyünk, hogy az autónk eddig minden pályán gyors volt, és ehhez viszonylag kevés változtatásra volt szükségünk. A Mercedesnek viszont rengeteg módosítást kell végezniük az autón. Hamiltonnak általában összejönnek a dolgok, és sokszor csatázunk vele.”

„De egyértelmű, hogy a Mercedes néha kísérletezik, erre pedig Monaco egy kiváló példa. Valtteri Bottas nagyon erős volt ott, Lewis viszont nem volt sehol, míg Bakuban ennek az ellenkezőjét láttuk. Úgy tűnik, hogy kockázatot vállalnak.”

„Nekünk kevesebb változtatásra van szükségünk, a kocsink rögtön versenyképes” – tette hozzá Marko.

Horner elárulta, Ricciardo azzal hívta fel, hogy „te megmondtad”…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner elárulta, Ricciardo azzal hívta fel, hogy „te megmondtad”
Következő cikk Wolff: Bár legutóbb nem győztünk, így is voltak biztató dolgok…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország