Marko: Ez az eddigi legjobb napom a Red Bull tanácsadójaként!

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy ez az eddigi legjobb napja a jelenlegi szerepkörében, és tündérmesébe illőnek bélyegezte a Holland Nagydíjon történteket.

Marko: Ez az eddigi legjobb napom a Red Bull tanácsadójaként!

Max Verstappen vasárnap 70 ezer lelkes szurkoló előtt tudott győzni Zandvoortban, ráadásul a győzelmével átvette a vezetést az egyéni pontversenyben, 3 pontos előnnyel utazhat Monzába.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig érzelmesen nyilatkozott a verseny leintése után, tündérmesébe illőnek írta le a történteket:

„Ez az eddigi legjobb napom a Red Bull tanácsadójaként. Hihetetlen! A csapat és Max teljesítménye, illetve egy ilyen közönség – mit kívánhatnánk még? Tündérmesébe illő a dolog” – mondta Marko a RacingNews365-nek.

Még több F1 hír:

A tanácsadó Verstappen a két Mercedes elleni versenyzését is kiemelte, és azt is elmondta, hogy szerinte miért hibázott Bottas, amikor a holland versenyző őt támadta.

„Hamilton támadásba lendült, nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy ne követeljünk túl sokat a gumiktól. Max kiváló munkát végzett, és Lewis két alávágási kísérlete után nem voltunk veszélyben.”

„Az viszont tényleg veszélyes volt, amikor Bottas előttünk volt, de hála Istennek addigra már annyira elfogytak az abroncsai, hogy hibázott. Traumát jelentett számunkra, hogy ketten voltak egy ellen, de Maxszal így is nyerni tudtunk” – mondta Marko.

Összefoglaló a Holland Nagydíjról…

megosztás
hozzászólás
Mick Schumacher Mazepinről: „Nagyon mérges voltam, tönkretette a versenyemet!”

Előző cikk

Mick Schumacher Mazepinről: „Nagyon mérges voltam, tönkretette a versenyemet!”

Következő cikk

Gasly a 4. helye után: Ez egy kis győzelem számunkra!

Gasly a 4. helye után: Ez egy kis győzelem számunkra!
Hozzászólások betöltése