Marko és Jos Verstappen: Max higgadt, gyors, ráadásul már tapasztalt is

Jos Verstappen szerint a fia ugyanolyan nyugodt, mint a pályafutása elején, ami igazán félelmetes ellenféllé teszi őt. Helmut Marko elsősorban a tapasztalatot emelte ki a holland esetében, akiről úgy gondolja, minden futamon folyamatosan tanul.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen már 2022-ben is elképesztő dominanciával uralta a Forma-1-et, úgy tűnik azonban, hogy van hova emelni a lécet. A fiatal holland jelenleg 10 futamból 8 győzelemnél jár, ám van valami, amiben nem változott az édesapja szerint.

„Max mint ember nem változott” – jelentette ki Jos Verstappen az F1-insider.com kérdésére, elsősorban a fia higgadtságát kiemelve. „Még mindig ugyanolyan mélyen nyugodt, mint hét évvel ezelőtt.”

„Maxnak most először van olyan autója, amellyel már nem kell mindent kockáztatnia, hogy lépést tartson a Mercedesszel. És ezt ő is tudja” – taglalta az okokat Jos Verstappen.

Helmut Marko szintén Max Verstappen kitartását emelte ki, akiről úgy gondolja, hogy már most gyorsabb, mint Hamilton, egyedül a tapasztalatszerzésben kell még némi utat bejárnia.

„Az autó kontrol alatt tartását és a sebességet tekintve Max biztosan előrébb van” – jelentette ki határozottan Helmut Marko Max Verstappenről. „De Lewisnak több tapasztalata van. Jelenleg ez egy egyensúlyi helyzet.”

A főtanácsadó azonban arra számít, hogy ez a felállás hamarosan változni fog: „Max minden versenyen tanul. Még mindig a fiatal az éveit tölti. A hibák nagyobb eséllyel fordulnak elő, még ha egyre kevesebb is.”

Eközben Ricciardo is megejtette az első bejelentkezését az AlphaTaurinál, ahol magára öltötte a csapat szerelését. Mint mondja, nagy örömmel fogadták azok a régi arcok, akik a toro rossós idejében is jelen voltak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lando Norris mégsem lesz ott Goodwoodban
Következő cikk Norris: Alonso és Hamilton miatt akartam Forma-1-es versenyző lenni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország