Marko eltiltást emleget Hamiltonnal kapcsolatban

Max Verstappen édesapja, a korábbi versenyző Jos közölte, a világbajnoki tabella éllovasa jól van óriási erejű, 51 G-s becsapódását követően. Az idősebb Verstappen Hamiltont hibáztatja a felvételek tanulmányozását követően.

Marko eltiltást emleget Hamiltonnal kapcsolatban

Max Verstappen édesapja, Jos elmondta, fia jól van az óriási erejű silverstone-i becsapódást követően. A Red Bull versenyzőjét természetesen megviselte fizikailag a baleset, ezért jelenleg a kórházban tartózkodik, ahol néhány további CT-vizsgálat vár rá.

A balesettel kapcsolatban Verstappen elmondta, számára egyértelmű, hogy Hamilton egyszerűen „megtorpedózta” a fiát.

Még több F1 hír:

„Megnéztem a felvételeket, és Max is azt elmondta: elég helyet hagyott neki, egy fél autónyival előtte volt, egyszerűen megütötte a hátsó gumiját.”

Jos Verstappen nem meglepő módon kevesellte a Hamiltonra kiszabott 10 másodperces büntetést is, amit „nagyon kevésnek” tart. Ezen véleményével a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko is egyetért.

„A büntetésnek a sport szempontjából nem volt jelentősége. Nem tudom, mi lehetett volna a maximális kiosztható büntetés. A felelőtlen és veszélyes vezetés ugyanakkor érhetett volna valamiféle eltiltást vagy ilyesmit.”

„Egyértelmű, hogy ha egyik versenyző nekimegy a másik hátsó kerekének, az nem versenybaleset, hanem felelőtlen viselkedés” – vont konklúziót Marko.

Hamilton és Verstappen balesetéről itt írtunk bővebben

megosztás
hozzászólás
Verstappen és Hamilton ütközött, de így is Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat!

Előző cikk

Verstappen és Hamilton ütközött, de így is Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat!

Következő cikk

Hamilton: teljesen Verstappen mellett voltam, de nem számít, hogy én mit gondolok a büntetésről

Hamilton: teljesen Verstappen mellett voltam, de nem számít, hogy én mit gondolok a büntetésről
Hozzászólások betöltése