Forma-1 Ausztrál Nagydíj

Marko elárulta, Verstappen miért nem harcolt a Mercedesekkel

Helmut Marko szerint nagyon érett viselkedésre vall, hogy Max Verstappen nem ment bele kockázatos csetepatékba az Ausztrál Nagydíj elején. A szakember Sergio Perezre is kitért, akiről azt gondolja, megette, amit főzött magának.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts his trophy

Max Verstappen az élről, Sergio Perez pedig a bokszból várhatta a piros lámpák kialvását az Ausztrál Nagydíjon. Az első kanyar után azonban már George Russell állt az élen a remek rajtja után, a 3-asban pedig Lewis Hamilton mutatott be szép előzést a holland kárára.

Ekkor úgy tűnt, hogy a Red Bullnak kicsit több idő kell, míg üzemi hőfokra melegíti az abroncsait, azonban más okok is felsejlettek a háttérben, hogy miért volt annyira passzív Max Verstappen a riválisai ellen.

„Max is azt tette, amit tennie kellett azokban a csatákban az elején. A Mercedesnek nem volt vesztenivalója, így mindent beleadtak. Miután megelőztük Hamiltont, Max irányította a versenyt. És tudod, amikor ő és Lewis közel kerülnek egymáshoz, mindig van egy kis tűzijáték.”

„Max jól tette, hogy nem vállalt kockázatot, mert a bajnoki címért megy” – folytatta Marko a de Telegraafnak adott nyilatkozatában, amivel rávilágított arra, hogy a holland most már sokkal megfontoltabban viselkedik a pályán.

Sergio Perez is szép felzárkózást mutatott be, azonban a mexikóinak láthatóan nem volt könnyű dolga, mikor a középmezőny autóit kellett legyűrnie. A DRS-vonatban nem könnyű előzni Ausztráliában, de Marko szerint ezt a mexikói magának köszönheti. „Sergio Perez itt saját magának okozott problémát.”

Eközben a McLaren arról nyilatkozott, hogy nagyon kellett nekik ez a kettős pontszerzés…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner Hamiltonról: Ez teljesen felesleges volt tőle...
Következő cikk Hamilton nem ért egyet Verstappennel: Ezt versenyzésnek hívják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország