Marko elárulta, hogy szerinte miben jobb Hamilton Verstappennél

Lewis Hamilton és Max Verstappen nagyon kemény csatát vívott Bahreinben a futamgyőzelemért, amelyet végül a brit rekorder szerzett meg. Helmut Marko ezúttal egy interjúban hasonlította össze a két pilóta képességeit.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, on the podium

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, on the podium

Steve Etherington / Motorsport Images

Helmut Marko sohasem fogja vissza magát, mikor a Forma-1 mezőnyének pilótáit kell kiértékelnie. Ezúttal Lewis Hamilton és Max Verstappen párharcát emelte ki, majd elmondta, hogy míg előbbi a legteljesebb, addig utóbbi a leggyorsabb versenyző a pályán.

„Amiben Hamilton továbbra is megelőzi Verstappent, az a hihetetlen rutinja. Nem tudom pontosan, mennyi versenyen van túl már, mennyi győzelme van, de láthatjuk, hogy stratégiailag mennyit hozzátett, mennyire megváltoztatta.”

Még több F1 hír:

A futamon a két pilóta fej-fej mellett haladt, és Verstappen ezúttal érezhetően biztosra ment, ami nem feltétlenül volt rá jellemző a korábbiakban. A holland idén valóban a világbajnoki címet célozta meg, és Marko szerint ehhez egyenlő lehetőségeik Hamiltonnal.

„Ők nagyjából egyenlők. Max is képes lesz olyan sok tapasztalatra szert tenni, mint amivel Hamilton rendelkezik ezekben az időkben” – jelentette ki Marko, aki szerint pusztán ebből a szempontból áll előrébb a brit a hollandhoz képest.

Egyelőre nem célszerű messzemenő következtetéseket levonni, hiszen csupán az első versenyhétvégén vagyunk túl, azonban a Honda motorja érezhetően sokat fejlődött, a Red Bull pedig egy olyan pályán mutatott remek teljesítményt, ahol korábban nem remekeltek.

A Hamilton-Rosberg csata újratöltve...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso Mick és Max ellen a Forma-1-ben – a spanyol elárulta, milyen érzés
Következő cikk Rosberg szívesen látná Vettelt az Extreme E-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország